Skip to content

THE RUMJACKS – Ma este Budapesten

A The Rumjacks immáron 15 éve alakult, és csak az elmúlt hét évben nyolcszor jártak Magyarországon, idén pedig dupláznak, hiszen épp fél évvel februári fellépésük után ismét ellátogatnak hozzánk – ezúttal azonban önálló koncerttel érkeznek a Dürer Kertbe.

Hogy megértsük, nem kell írnek lenni ahhoz, hogy valaki mesterfokon művelje az ír népzenét nem is kell messzire mennünk, a Paddy and the Rats remek hazai példa erre, na de hogy a szél egészen Ausztráliáig elvitte ezt a műfajt, abban már kétség kívül a folyton vándorló kalózok kampókeze van. Az ausztrál ötösfogat ráadásul a punk rockkal is szívesen ötvözi a klasszikus stílust, hogy ezzel tegyék még egyedibbé a könnyen megjegyezhető, slágeres dalaikat.

A The Rumjacks 2021 márciusában adta ki ötödik stúdióalbumát, a Hestiát, amely amellett, hogy megújította a zenekartagok közötti szövetséget, egyúttal új énekes-dalszerzőjük, Mike Rivkees bemutatkozása is, aki a 2020-ban távozó alapítótag, Frankie McLaughlin helyére érkezett. A friss megjelenéstől felpezsdülve a zenekar gyorsan vissza is ült a stúdióba, hogy felvegyék Brass for Gold című nyolcszámos Ep-jüket.

.

„A Hestiára kapott elképszető reakciók után tudtuk, hogy be kell bizonyítanunk, hogy nem viccelünk” – mondta Johnny McKelvey basszusgitáros. – „Azt hiszem, még a Covid kicsit lelassított mindenkit, minket arra késztetett, hogy keményebben dolgozzunk, több zenét rögzítsünk, tervezzünk és előre gondolkodjunk, hogy mihez is fogunk kezdeni majd, amikor vége lesz ennek az egész zűrzavarnak” – tette hozzá.

Az így létrejött EP egyértelműen azt mutatja, hogy a zenekar megtalálta új hangját, és az ausztrál srácok gondoskodni fognak róla, hogy ez a hang minél hangosabban is szóljon, és eljusson a világ minden pontjára. A zenekar augusztus 18-I koncertjén az új dalok mllett pedig kétségtelen, hogy ugyanúgy táncolhatunk majd az olyan slágerekre is, mint az An Irish Pub Song vagy A Fistful O’Roses a Dürer Kertben.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw