Skip to content

THE OCEAN – Jön a földtörténeti koncept-anyag második fele, klipes új dal: Pleistocene

Eredetileg úgy volt, hogy már tavaly kijön a 2018 őszén megjelent The Ocean album, a Phanerozoic I: Palaezoic második része, de a berlini csapat csak szeptember 25-én hozza ki a duplának szánt lemez második felét. Az anyag címe Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic, az első előzetes dalban Jonas Renske (Katatonia, Bloodbath) a vendég, most pedig már a klippel kísért harmadik előzetes tétellel (Pleistocene) is lehet ismerkedni.

A földtörténeti konceptanyag első fele a fanerozoikum (a jelenlegi eon a földtörténeti időszalagon, az egyetlen, melyben gazdag élővilág létezett. 545 millió évet foglal magában) a paleozoikummal foglalkozott, a szeptemberben érkező folytatás pedig az azt követő két földtörténeti idővel, a mezozoikummal és a kainozoikum. A fanerozoikum korszaka magában foglalja számos állati törzs felemelkedését, ezeknek a törzseknek változatosabb formákba történő evolúcióját; a szárazföldi növények felemelkedését; az összetett növények fejlődését; a halak evolúcióját; és a modern állatvilág kifejlődését. A korszak folyamán kontinensek ütköztek, kialakítva az egyedüli szárazföldet, majd ez szétszakadt a jelenlegi kontinensekre.

www.facebook.com/theoceancollective

Robin Staps gitáros, fő dal szerző:
„Nagyjából a földi élet 90 százaléka kihalt a perm (vagy permi) földtörténeti időszak végén, 250 millió évvel ezelőtt. A perm időszak a paleozoikum földtörténeti idő hat időszaka közül az utolsó volt, a karbon időszakot követte. A perm–triász kihalási esemény, az ún. Great Dying (Nagy Kihalás), a földtörténet legsúlyosabb kihalása volt, legvalószínűbb kiváltó oka pedig a megnövekedett vulkáni aktivitás volt, ami öt fokkal megemelte a hőmérsékletet a bolygón.

A perm végére az óceánok egyre anoxikusabbá váltak, ami a tengeri elővilág nagy részét közvetlenül is elpusztíthatta, ráadásul a tengerek aljzatáról nagy mennyiségű mérgező kén-hidrogént szabadíthatott fel, ami tovább emelhette a hőmérsékletet. Ez még jóval az emberiség megjelenése előtt történt, azonban a globális felmelegedés hatásai nem hagyhatók figyelmen kívül.

Okkal feltételezhető, hogy a jelenlegi, ember-okozta felmelegedés hasonlóan pusztító hatással lesz, és akár pár száz éven belül bekövetkezhet. A fanerozoikum eon öt tömeges kihalási esete arra mutat rá, hogy a Föld, emberi ráhatás nélkül is képes bármikor letörölni az emberiséget a bolygóról.”



THE OCEAN – Pleistocene (a 2020-as Phanerozoic II albumhoz)



THE OCEAN – Oligocene (a 2020-as Phanerozoic II albumhoz)


THE OCEAN feat. Jonas Renkse – Jurassic | Cretaceous (a 2020-as Phanerozoic II albumról)






THE OCEAN – Phanerozoic II: Mesozoic | Cenozoic
(09/25 – Metal Blade)

01. Triassic
02. Jurassic | Cretaceous
03. Palaeocene
04. Eocene
05. Oligocene
06. Miocene | Pliocene
07. Pleistocene
08. Holocene
09. Triassic (Instrumental)
10. Jurassic | Cretaceous (Instrumental)
11. Palaeocene (Instrumental)
12. Eocene (Instrumental)
13. Oligocene (Instrumental)
14. Miocene | Pliocene (Instrumental)
15. Pleistocene (Instrumental)
16. Holocene (Instrumental)



KERESÉS
Hammerworld No. 352
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ANY GIVEN SIN
    War Within
  2. ASKING ALEXANDRIA
    Where Do We Go From Here
  3. VANDENBERG
    Sin
  4. BLACK STONE CHERRY
    Screamin' At The Sky
  5. KK'S PRIEST
    The Sinner Rides Again
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. KATAKLYSM
    Goliath
  2. CATTLE DECAPITATION
    Terrasite
  3. SPIRIT ADRIFT
    Ghost At The Gallows
  4. VOMITORY
    All Heads Are Gonna Roll
  5. IMMORTAL
    War Against All
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. TO KILL ACHILLES
    Recovery (dal)
  2. IMPOSTER SOCIETY
    Dorian Gray (dal)
  3. THERE WILL BE FIREWORKS
    Classic Movies (dal)
  4. DIE TOTEN HOSEN
    Reisefieber (dal)
  5. MANESKIN
    Honey (dal)
HAJÓGYÁR x hw