Kiadó: Napalm Records / Írta: Gáti Viktor / 8
A svéd élvonalbeli metalos arcok által alapított The Night Flight Orchestra 2007-es indulása után meglehetősen hosszú idő után jelentkezett első nagylemezével, hiszen a debütálással egészen 2012-ig vártak. Ezt követően viszont egyre jobban felpezsdült körülöttük az élet, olyannyira, hogy a mind több és hosszabb turnézás közepette előző két lemezük (Aeromantic I és II) mindössze egy év különbséggel jelent meg. A Give Us The Moon pedig már a hetedik album a sorban.
A csapat magját Björn ’Speed’ Strid énekes, Sharlee D’Angelo basszer (Arch Enemy, Spiritual Beggars), Jonas Källsbäck dobos és David Andersson gitáros alkotta, egészen utóbbi zseniális dalszerző 2022-es haláláig. Andresson megüresedett helyét Rasmus Ehrnborn vette át, aki évek óta Speed és David oldalán nyomul(t) a Soilworkben. A felállást 2017 óta két vokalista hölgy erősíti, akiknél szintén 2022-ben történt egy váltás. A jelenlegi tagságot Sebastian Forslund multihangszeres és John Lönnmyr billentyűs teszi teljessé.
A csapat zenéjének alappillérei voltaképpen már a kezdetekkor fel lettek állítva, melyekhez a fő inspirációt a kései ’70-es és a ’80-as évek diszkó- és AOR-zenéi jelentették (ABBA, Bee Gees, Journey, Survivor). Ugyanakkor kijelenthető, hogy fokozatosan egy, a banda által szüntelenül finomított, önálló karakterre helyeződött a hangsúly.
Engem legelőször a kettes Skyline Whispers húzott be, mint semmilyen addig hallott zenéhez nem fogható különlegesség, majd a rajongásom a következő Amber Galacticnál hágott a tetőfokára. Azóta is szívesen hallgatom a szépen bővülő életművet, ám az a varázs, amely a korai időkben megragadott, esetemben már nem a régi.
Ettől függetlenül a tNFO töretlenül építi tovább reputációját, amelynek ez a tizenhárom tétel szintén stabil építőköve. Úgy a zenészek csapatmunkája, mint Speed kitörölhetetlen melódiái, a nóták szintjén megoszló változatos ritmus- és dallamképletek, végig egységesen masszívak a lemezen. Ékes példaként szolgál a rockos húzásban jeleskedő Melbourne, May I?, a pszichedeliával dúsított Like The Beating Of A Heart, a slágerességben a Satellite-hoz és a White Jeanshez mérhető Shooting Velvet, a szinte latinosan lüktető, nagy kedvenc Cosmic Tide vagy a diszkófunkra koncentráló A Paris Point Of View.
Konstans mód üde színfolt a tNFO, a lemezeik külön kategóriát képviselnek a rockzenében. Számomra a pontozás jobb híján aktuális beleélés alapján lehetséges, ezáltal voltaképpen nincs túl nagy jelentősége. Mindenkinek erősen ajánlott korong és zenekar.
–
(A lemezismertető eredetileg a februári digitális különszámunkban jelent meg.)
![](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/2025/02/2502_Cimlap_Avantasia-web.jpg)