Skip to content

THE MANDRAKE PROJECT – Bruce Dickinson szólókoncerttel tér vissza Budapestre

Bruce Dickinson, az Iron Maiden frontembere, minden idők egyik legnagyobb és legkarakteresebb heavy metal énekese 19 év után vadonatúj szólóalbumot ad ki 2024 elején. A The Mandrake Projectre keresztelt album megjelenését egy turné is követi, amely Budapestet is érinti, 2024. június 1-jén Bruce Dickinson koncert lesz a Barba Negrában.

Bruce Dickinson neve leginkább az Iron Maiden énekeseként vált ismertté, de emellett igazi multitálentum: író, pilóta, műsorvezető, sörfőző, üzletember, sportoló, spoken world előadó, forgatókönyvíró és szólóban is sikeres énekes. Többször is láthattuk az Iron Maidennel Magyarországon, utoljára 2022-ben, négy évvel ezelőtt pedig stand up comedy-vel is felérő, óriási sikerű one man show-jával járt nálunk. Most ismét szólóelőadóként, saját dalaival érkezik Budapestre.

A 2024 elején megjelenő, The Mandrake Project címet viselő albumon Dickinson újra együtt dolgozott régi zenésztársával és producerével, Roy Z-vel. Ez lesz az énekes hetedik szólóalbuma, és egyben az első a 2005-ös Tyranny Of Souls megjelenése óta.

Az első kislemez az Afterglow of Ragnarok, egy drámai és epikus dal, amely nemcsak az album zenéjét, hanem a The Mandrake Project alapját adó, lenyűgöző narratívát is bemutatja a világnak. December 1-jén jelenik meg bakelit kislemezként, amely egy nyolcoldalas képregényt is tartalmaz.

“Fontos volt, hogy ezzel a számmal megadjuk a projekt alaphangját” – magyarázza Dickinson. „A címéhez illően ez egy kemény dal, és egy elképesztő riff vezeti végig… de van egy igazi dallam is a refrénben, amely megmutatja azt a fény és árnyék játékot, amit az album többi része fog hozni… és csak várj, amíg meglátod a videót!”

Szeptemberben már bejelentették a brazil és mexikói koncertdátumokat jövő év áprilisra és májusra, és most Bruce Dickinson és fenomenális zenekara – amely a gitáros Roy Z, a dobos Dave Moreno, a basszusgitáros Tanya O’Callaghan és a billentyűs mester Mistheria csapatából áll – nyilvánosságra hozta a turné folytatását számos európai fellépéssel – köztük a budapestivel –, több európai fesztiválfellépés mellett.

Dickinson korábban elárulta:,,Ez az album egy nagyon személyes utazás volt számomra, és rendkívül büszke vagyok rá. Roy Z-vel évekig terveztük, írtuk és vettük fel, és nagyon izgatott vagyok, hogy az emberek végre meghallgathatják. Még izgatottabb vagyok a lehetőségek miatt, hogy ezzel a csodálatos zenekarral, amit összehoztunk, útra kelhetek, hogy élőben is megszólaltassuk az anyagot. Azt tervezzük, hogy annyi koncertet adunk, amennyit csak tudunk, a lehető legtöbb helyen, annyi embernek, amennyinek csak tudunk! Hogy mi is valójában a The Mandrake Project… hamarosan minden kiderül!”

Nos, mindenesetre már nem kell sokat várnunk, hogy lehulljon a lepel az új lemezről, június 1-jén pedig élőben is hallhatjuk Bruce Dickinsont a Barba Negrában.

https://www.facebook.com/events/1533210524172063

KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw