Skip to content

THE HU – Serj Tankian és DL is szerepel a Black Thunder dalukban

A metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu tavaly megjelent második albumából (Rumble of Thunder) egy deluxe változat készül, amely június 30-án fog napvilágot látni. Az eredeti dalok akusztikus verziói mellett találhatunk majd olyan kompozíciókat is, amikben különböző hírességek szerepelnek. A készülőben lévő hanghordozóról korábban már megismerhettük a This is Mongol (Warrior Souls) című nótát, William DuVall (Alice in Chains) közreműködésével, most pedig a Black Thunder került bemutatásra, Serj Tankian (System of a Down) és Daniel „DL” Laskiewicz (Bad Wolves) vendégszereplésével.

„Az eredeti album felvételi fázisában rengeteg időt töltöttünk a Black Thunder finomításával – árulta el Gala, a The Hu frontembere. – A dalszöveg és a videó sokféle jelentéssel bír, amelyek közül néhány egyértelműen érzékelhető, de másokat csak mélyebb szinten lelhetünk meg. Azonban DL-nek és Serjnek sikerült egy újabb réteget vinnie a dalba. Reméljük, hogy a rajongóink képesek lesznek ráérezni a dal lelkére, és teljes mértékben élvezni fogják azt!”

A System of a Down énekese, Serj Tankian elárulta, hogy már régóta rajong a mongolok zenéjéért:

„A The Hu zenéjére egy Youtube-videó alapján akadtam rá, amit egy barátom küldött el számomra. Azonnal lenyűgözött a mongol folk és a metal erőteljes és elragadó ötvözése. Néhány évvel ezelőtt zenét szereztem a Furious című filmhez, ahol szintén a legendás tuvai torokéneket és súlyos gitárokat használtunk. Szóval, amikor megkerestek az együttműködéssel kapcsolatban, azonnal kíváncsivá tettek. Nagyra értékelem azt a büszkeséget, amellyel a kultúrájukat képviselik a zenén keresztül. Ez elvezetett a mongolok és Örményország nyúlüregébe. Dzsingisz kán Európa többi részével együtt meghódította Örményországot, de a mongolok és az örmények később egyesítették erőiket a törökök elleni harcban. Boldog vagyok, hogy lehetőségem nyílt együttműködni a The Hu zenekarral, és mindezt megismerhettem a munkafolyamat során.”

A Black Thunder új verziójában való szereplést a Bad Wolves énekese, Daniel „DL” Laskiewicz így kommentálta:

„Nagyon szórakoztató volt a The Hu Black Thunder című szerzeményének ezen a változatán dolgozni. Annyira különbözött attól, mint amit általában csinálni szoktam. A látásmódjuk, a hangjuk, olyan különlegesek. Ez több mint zene! Ez egy mozgalom, egy kultúra, és megtisztelő számomra, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy a részévé váljak.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw