THE HALO EFFECT – Videoklipes új dal az ex-In Flames zenészek bandájától: Feel What I Believe

Shadowminds címmel még tavaly mutattuk be a videóval kísért első dalt attól az új bandától, a The Halo Effecttől, amelyben az In Flames gitárosa, Niklas Engelin mellett csupa egykori In Flames muzsikus található: Jesper Strömblad gitáros, Mikael Stanne énekes (Dark Tramquillity), Daniel Svensson dobos és Peter Iwers basszusgitáros. Most pedig már itt a második nótájuk is – videoklippel együtt.

Engelin hivatalosan ugyan még tagja az In Flames-nek, de a zenekar Facebook-oldalán már nem szerepel a felállásban, az aktuális promófotókról is hiányzik, élőben pedig 2019 óta Chris Broderick helyettesíti.

A csapat debütáló lemeze idén érkezik majd a Nuclear Blast gondozásában, élőben pedig az Amon Amarth és a Machine Head nagyszabású közös turnéján mutatkoznak be az ősz folyamán. A Vikings And Lionhearts turnénak lesz budapesti állomása is, 2022. október 18-án a Barba Negrában.

A zenénk hű marad a gyökereinkhez, és ahhoz, ami azzá tett minket, akik ma vagyunk. De bízunk a közös tapasztalatainkban is és előre tekintünk. Megtiszteltetés, hogy újra együtt dolgozhatunk régi és új barátainkkal a Nuclear Blastnál, és alig várjuk, hogy együtt adhassuk ki a metal iránti szeretetből fakadó munkát.

Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy jövő ősszel Európa-szerte bemutatkozhatunk két nagyszerű zenekar előtt. A The Halo Effect régi barátok közös ötletéből született, hogy valami klasszat csináljunk együtt, valahogy visszahozva azt a kreativitást és energiát, amit a göteborgi metal jelentett. A mai metal világ két legelismertebb és legtapasztaltabb zenekarával való együttműködés tökéletes módja annak, hogy megmutassuk, kik is vagyunk mi. Találkozunk az első sorban!”


www.facebook.com/thehaloeffectse



THE HALO EFFECT – Feel What I Believe (2022)






THE HALO EFFECT – Shadowminds (2021)









KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.