Bár 9 éve annak, hogy a budapesti The Grenma új anyaggal jelentkezett, hivatalosan sosem oszlott fel a punk rock trió, most pedig itt az új, klipes daluk, az Álljunk meg egy pillanatra. Noha Botlik Mátyás dobos időközben beszállt a Kiesbe, a The Grenma is ezerrel tervezgeti a jövőt. A legközelebbi koncertjük május 27-én lesz a gödöllői Trafóban.
Az Álljunk meg egy pillanatra dal felvételét, keverését és maszterelését Botlik Matyi irányította a Grenma stúdióban.
„2013-ban hoztunk ki utoljára új dalt. 2015-ben közös döntéssel kicsit félreraktuk a zenekarosdit, de eddig minden évben visszatértünk pár buli erejéig. Legutóbb viszont több mint két évet kihagytunk (tulajdonképpen az egész Covid-időszakot), és szerettünk volna úgy elkezdeni újra koncertezni, hogy nem csak a régi dalokat játsszuk.
Van még pár szám a tarsolyunkban, bár magunkat ismerve, ki tudja, lesz-e belőlük bármi… Az Álljunk meg egy pillanatra viszont mindannyiunknak tipikusan ‘régi grenmás’ dal, így egyértelmű volt, hogy ezt kell kihoznunk ennyi év után. A klipet egy felújítás alatt álló, üres hotelben forgattuk, Pete (Peter John Kiss) rendezte, forgatta és vágta.
Május 27-én tartunk egy ‘visszarázódós’ koncertet Gödöllőn, a Trafóban, aztán következik néhány fesztiválfellépés, amit augusztus 20-án a Budapest Parkban koronázunk meg a Kettőnégy Fesztiválon, mégpedig azokkal a zenekarokkal, amelyekkel rengeteg közös bulit toltunk le az elmúlt lassan 18 évben.„
www.facebook.com/thegrenma
THE GRENMA – Álljunk meg egy pillanatra (2022)


