Kiadó: SEASON OF MIST / Írta: MILÁN PÉTER / 9
A 21. század black metal-szétrajzásának egyik kitűnő képviselője a 2009-ben, Bordeaux-ban alakult The Great Old Ones. A 2012-es Al Azif debütalbumot rögzített tagságból már csak Benjamin Guerry gitáros/énekes van jelen, de mivel ő a dalszerző, a személyi változások egyáltalán nem rengették meg a csapat épületét. Jeff Grimal szintén fontos tag volt, de 2018-ban távozott. A franciák korábban négy lemezen mutatták be, hogy ezt a műfajt miképpen lehet új szintekre eljuttatni, és a Kadath című új mű ismét ösvényeket vág a bozótosban.
A lemezcím jelzi, hogy Lovecraft mint tematika sziklaszilárd, bár a zenekar neve eleve kötelez. Azt a black metalt, amit a The Great Old Ones játszik, nem lehet pár hónap alatt összecsapni, a Cosmicism után bő öt évvel jelenik meg a Kadath. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a bónuszdallal együtt 73 perces album progresszív black metal túlzott experimentalizmus nélkül. Guerry és társai remekül felépített kompozíciókkal álltak elő, ahol nagy erény, hogy mind az egyéni hangszeres teljesítmények, mind az album zenei/művész összképe tökéletes formában tündököl. Ez a progresszivitás nem az újra való erőltetett törekvés, hiszen pl. az In The Mouth Of Madness kimondottan fogós témával kezdődik, emellett az intenzitásra is sokat ad a zenekar. Az új dobos, Julian Deana rendkívül jól üt, feszes, precíz és hallani, hogy szabad kezet kapott a díszítések kidolgozására.
Guerry jellegzetes, sűrű harmóniajátéka, a vízesésszerű tremoló-játék, a csapatra jellemző visszhangos effektekkel ezúttal is monolitikus szerzeményekben kulminál. Az izmos hangzás, a vaskos gitárok, az áttekinthető, de arányos és nem steril, kiherélt produkció mindig fontos szempont volt ennél a csapatnál. Akinek van füle a black metal-hallásra, örömmel veszik el az összetett gitárdallam-nyalábok közepette, mintha Lovecraft kísérteties Kadath-jában kóborolna. A tömény gitárok között Benoit Claus basszusgitárja sem veszik el. A sajátságos borító (Jakub Rebelka) jól illeszkedik a dark fantasy koncepcióhoz.
A The Great Old Ones már az év elején nagyon magasra helyezte a lécet ezzel a hangulatos, ötletekben bővelkedő, kiemelkedően magas színvonalú albummal.