Skip to content

THE GHOST INSIDE – Egy új fejezet

A februárban bemutatott Wash It Away című szerzeményt követően új dallal jelentkezett a The Ghost Inside! A Split című szerzemény a banda soron következő nagylemezéről származik, amely Searching For Solace címmel április 19-én fog megjelenni.

„Több az éneklés és a dalszerkezet, mint az előző albumon, de a valaha írt legsúlyosabb számainkat is tartalmazza – árult el néhány kulisszatitkot a korongról a basszusgitáros Jim Riley. – Tényleg tisztában vagyunk azzal, hogy kik vagyunk, és azt is érezzük, hogy nyugodtan léphetünk a jövőbe. Ez egy új fejezet, de nem távolodunk el a zenekar korábbi hangzásától. Inkább annak egyfajta kibővítése. Nagyon izgatottak vagyunk miatta.”

Az „új fejezet” kifejezés más szempontból is fontos a zenekar tagjai számára, köszönhetően a közel egy évtizeddel ezelőtt bekövetkezett borzalmas buszbalesetüknek.

„Az emberek mindig azt kérdezik tőlem, hogyan tudok pozitív maradni – mondta Jonathan Vigil, a The Ghost Inside énekese. – Mostanra rájöttem, hogy igazából sosincs olyan időpont, amikor az ember eléri a ’boldogság’ pontját. Ez egy folyamatos utazás. Tudom, hogy az élet hegyekből és völgyekből áll. Hajlandónak kell lenned új dolgokat elfogadni, kiállni magadért és alkalmazkodni. Mert a célok egyre csak távolabb kerülnek. A megnyugvás keresése sosem ér véget.”

THE GHOST INSIDE – Searching For Solace
(04/19 – Epitaph Records)

1. Going Under
2. Death Grip
3. Light Years
4. Secret
5. Split
6. Wash It Away
7. Cityscapes
8. Earn It
9. Wrath
10. Reckoning
11. Breathless

https://theghostinside.bandcamp.com/album/searching-for-solace

KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw