Skip to content

THE FLOWER KINGS – Két lemezt is bemutat a legendás svéd progrock csapat

A svéd progrock legendák újra turnéznak: a Roine Stolt nevével fémjelzett, majd’ 30 éve indult Flower Kings zenekar By Royal Decree című tavalyi, és a múlt hónapban megjelent Look At You Now lemezével érkezik október 11-én a budapesti A38 Hajóra.

Ha van zenekar, amely megérdemli a legendás címet, a Flower Kings biztos ilyen. A Roine Stolt köré szerveződött svéd progrock zenekar évről évre zseniális, szimfonikus hangzású lemezekkel bűvöli el a hallgatóit, amit különleges hangulatú koncerteken mutat be.

Az új, Look At You Now című albumot Roine és Michael Stolt, Hasse Fröberg és Mirko Demaio rögzítette, több énekes vendégszereplésével. „Ez a lemez egyfajta szellemhajóként sodródik felénk távoli helyekről – a dalok jól bemutatják a 2023-as évet, ami többségünk számára a háborúkról, migrációról, menekültekről, erdőtüzekről, az elvesztett fiatalságról, az olvadó jégtakarókról, a gazdasági válságról, és a politikai feszültségekről lesz emlékezetes – mondta el Roine Stolt. – De emellett új lehetőségek is megnyílnak: az újjászületésre, újragondolásra. Azt gondoljuk, hogy ez a lemez mind a két oldalt megmutatja egy kicsit.”

A számos formátumban, vinyl lemezként is elérhető új album varázslatos borítóját Joey Tessier tervezte. A lemezt akár közvetlenül a zenekartól is megvásárolhatjuk, hiszen október 11-én Budapestre is ellátogatnak, az A38 Hajón lépnek majd fel.

A Livesounds bemutatja: 2023. október 11., szerda 19 óra – Budapest, A38 Hajó – The Flower Kings koncert – https://www.facebook.com/events/955981168863287

https://www.roinestolt.com/
https://livesound.hu/
https://www.facebook.com/LiveSoundProd/

„Utánozhatatlan The Flower Kings életérzés, bonyolult zenei megoldások, csodaszép harmóniák, lenyűgöző ének, izgalmas hangszerelés. Kell ennél több egy prog rock albumon?”

Olvasd el a szerkesztőségünk véleményét, hallgasd meg és pontozd az albumot az Olvasói Hangpróbán! – http://hammerworld.hu/HP/

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw