Skip to content

THE DEVIL WEARS PRADA – Itt a Reasons új verziója

A metalcore vonalas amerikai The Devil Wears Prada egy új verziót mutatott be a Reasons című szerzeményéből, amelyben LØLØ vendégszerepel.

„Amikor Excisionnel és Woolival elkészítettük a Reasonst, rögtön tudtuk, hogy élőben is el kell játszanunk, mert olyan hatalmas energiával rendelkezett – mondták a zenekar tagjai. – Átdolgoztuk a dalt, hogy passzoljon egy TDWP-szettbe, és mindez annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, stúdióba vonulunk, és rögzítjük a dal új élő verzióját. Az elképesztően tehetséges LØLØ közreműködésével még több életet leheltünk belé, így egy olyan dal született, amely dacol a műfajjal, és megragadja a szám szellemét, miképp egy teli teremben totálissá válik az őrület. Biztosak vagyunk benne, hogy a rajongóink legalább annyira fogják szeretni a Reasons ezen verzióját, mint amennyire mi szeretjük játszani minden este.”

„Nagyon izgatott voltam, amikor a TDWP felkért, hogy szerepeljek ebben a számban – tette hozzá LØLØ. – Mindig is fantasztikusnak tartottam őket, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy számban fogok együttműködni velük. Úgy gondolom, hogy alighanem most sokkal menőbb lettem.”

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw