Skip to content

THE CURE – Nehéz annak lenni, akinek lennünk kell

November 1-jén jelenik meg a The Cure régóta várt új albuma, a Songs of a Lost World. A brit alternatív/gótikus rock formáció legutóbbi nagylemeze, a 4:13 Dream óta 16 év telt el, így nem kétséges, hogy az új hanghordozót már nagyon várják a rajongók.

Az albumhoz most kijött egy új kislemezdal, az A Fragile Thing, amelyhez egy szöveges videó is készült.

„Az A Fragile Thing az egymást kizáró szükségletek közötti választás nehézségeivel foglalkozik, valamint azzal, hogyan birkózunk meg a döntések után esetlegesen felmerülő hiábavaló megbánással, bármennyire is biztosak vagyunk abban, hogy helyesen döntöttünk. Gyakran nagyon nehéz annak lenni, akinek valójában lennünk kell” – mondta a dallal kapcsolatban Robert Smith, a zenekar frontembere.

Az 1978-ban alapított The Cure több mint 30 millió albumot adott el pályafutása során, négyszer lépett fel a Glastonbury fesztiválon, 2019-ben pedig bekerült a Rock & Roll Hall of Fame-be. A november 1-jén megjelenő Songs of a Lost World a zenekar tizennegyedik stúdióalbuma lesz.

THE CURE – Songs of a Lost World
(11/01 – Lost Music/Polydor Records/Capitol Records)

1. Alone
2. And Nothing Is Forever
3. A Fragile Thing
4. Warsong
5. Drone:NoDrone
6. I Can Never Say Goodbye
7. All I Ever Am
8. Endsong

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw