Kiadó: Lay Bare Recordings / Írta: Gáti Viktor / 9
A The Answer Lies In The Black Void harmadik nagylemeze a Transcendental, amely már a címében az év egyik legizgalmasabb anyagának ígéretét hordozta – és csak ezután következett a bő háromnegyed órában megfogalmazott nyolc dal… A varázslatos logóval rendelkező társaság elképesztő energiákat tett a zenekarba az elmúlt években, amelynek gyümölcse öt éven belül három album mellett egy chilei(!) körút és több európai koncertsorozat lett.
A 2023-as, kettes korong nagyot ment az akkor aktuális Hangpróbán. Bennem ekkor tudatosult, hogy az addig a Thy Catafalque-produkciókban hallott/látott Horváth Martina és a The Kilimanjaro Darkjazz Ensemble éléről ismerős Jason Köhnen közös projektjéről van szó. A csapat ekkor már dinamikus fejlődésben volt, és olyan társakkal egészült ki, mint Kovács Attila ’Nihilak’ (ex-Watch My Dying) és Fogl Botond (ex-Needless) gitárosok, valamint Potkovácz Márk (WMD, Stabbed) dobos, akik jelenleg is a megszilárdult felállás tagjai.
Az első single-ök megjelenésekor még nem volt világos számomra, milyen átfogó koncepcióval készül az új anyag. Csak az volt nyilvánvaló, hogy a banda minden számmal tágít az első két korong által körvonalazódott határokon, és mindezt organikus, intuitív módon teszi. Meglepő lenne, ha nem teljesen természetesen jött volna a Transcendental albumcím és korábban a szándék, hogy önmagukat transcendental metal zenekarként definiálják – ha nem így történt volna, megtette volna valaki más, hogy rájuk aggatja ezt a meghatározást, annyira adta magát.
Annak ellenére, hogy ez a dalcsokor még karakteresebb, színesebb, szerteágazóbb darabokból áll, mint az előző kettő, nem merülnék el a tételekben külön-külön, inkább a maga egységében szemlélem a lemezt, néhány hivatkozási pontot megjelölve közben. A dalközpontúság kifinomultabb most, és épp emiatt az utaztatós, lebegő/hömpölygő részek nagyobb hangsúlyt kaptak, mint az e tekintetben homogénebb elődökön. A gyakran Paradise Lost/Type O Negative-hangulatot hordozó gitárok és szinti eltalált, hatásos témái csak ráerősítenek előbbire; külön dicséret illeti a két bárdistát a fogós harmóniákért, és a komponáló(ka)t az összhangzatért. A zenei alapokért felelős Jason és Márk játéka szintén kiegyensúlyozott, a zenészek hitvallásához hűen arányos. Martina hangja pedig… korábban úgy gondoltam, hogy kristálytiszta, hibátlan stabilitású, igéző, ugyanakkor kissé sablonos tónusú az orgánuma, amit mindent egybevetve bármikor jó érzés hallgatni – szemben pl. az egyik legnagyobb ikonnal, Annekével, aki bár egy angyal, számomra nem mindig működik az éneke. Az LP-t hallgatva viszont erős kétségeim támadtak, hogy mikor érkezik el a pont – ha egyáltalán –, amikor Martina hangjának minden apró részletét megismerhetjük: dalról dalra újabb rétegeket, mélységeket fed fel magából – ámulatba ejtő.
Bízom benne (vagy inkább alig várom!), hogy lesz olyan koncert, amin teljes egészében eljátsszák a Transcendentalt, de ha a pillanatnyi értékeléshez (ami minden alkalom után egyre kevésbé tűnik relevánsnak) aktuális kedvenceket kellene párosítani, akkor az a több értelmezésben felülmúlhatatlan Sine Morbo (vagyis betegség nélkül, egészségesen) mellett a leírhatatlan érzékenységű, sötét romantikát és tragikumot hordozó Senkim és a legutóbb beütött, a negatív primer jelentésen felül reménykeltő, megújulást sejtető Deconstructed.
„Azonnal megtalált és nem is nagyon ereszt el. Egyszerre van meg benne a megfoghatatlan nyomasztás és a vágyott felszabadító érzés. Különleges varázslat, amihez több hallgatás kellett, hogy azt mondjam, talán már kezdem érteni.”
– Szénégető Richárd / 10
„Jólesően patinás hangzású atmoszférikus doom, Horváth Martinával a mikrofonnál. A szó valódi értelmében véve ihletett muzsika ez, amiben a doom eredendő zenei és hangulati súlyossága mellett egyfajta emelkedettség is jelen van. Nagyon jó lemez!”
– Schmidt Péter / 9
„Jóval könnyebben befogadható, mint az előző album, Gathering-szintű dallamokkal akár, de így is súlyos, komor, rétegzett anyag.”
– Uzseka Norbert / 9
„Vidám temetési muzsika – na jó, azért jóval több ennél a holland-magyar páros új anyaga. Nem az én muzsikám ez, de nem éreztem kényszert, hogy ugrassam a dalokat. A dalszerzés szép munka, de Martina éneke rengeteg további szépséget tol bele.”
– Kánya Ferenc / 8
„Plusz egy pont a macskás borító miatt!”
– Kiss Gábor / 8
„Érzek egyfajta retro, már-már demós jelleget ezen a hanghordozón – a dolog jó értelmében véve. Egyébként hallatszik, hogy rengeteg időt töltöttek el a tagok a különböző rétegek kidolgozásával, és ami a legörömtelibb, hogy ez a rétegződés, többszólamúság a csodás vokálokban is megmutatkozik.”
– Zubor Olly / 8
„Önmegvalósítás, s mint ilyen, az én értékrendemnek kifejezetten szimpatikus. A produkció azonban lehetne erősebb is, s bizony vannak olyan kiforratlannak tűnő pillanatai az albumnak, amit évek múlva talán maguk az alkotók is újragondolnának legszívesebben. A pontszám ennek a kettősségnek szól.”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Sajnos nem kapott el az egyébként ígéretes nevű formáció borongósan szép lemeze, de biztosan van az a hangulat, amiben működni tudna!”
– Pintér Miklós / 7
„Régen azt hittem, szeretem a doom zenét. Talán szerettem is. De ezt a csúnya, szenesvödör hangzású gitárral, rendkívül egyszerű akkordokkal operáló, szférikus – amúgy minőségi – női énekléssel megfejelt változatot nem tudom befogadni.”
– Cselőtei László / 6
