Skip to content

TEXAS IN JULY – Új dal, a rajongók kérésére

Újra aktív az amerikai metalcore zenekar, a Texas In July! Kilenc évvel a Bloodwork című stúdióalbumát követően egy új kislemezzel tért vissza a formáció. A False Divinity egy ütős klip kíséretében máris megismerhető.

„Mindannyiunk rengeteg szép emlékkel rendelkezik az aktív zenekarként eltöltött időnkből – mondta a Texas In July énekese, J.T. Cavey. – Igazán nagy élmény volt újra felfedezni a zenei stílusunk iránti szeretetünket. A dal kellemes folytatásaként jött össze annak, amit a legutóbbi, Bloodwork című nagylemezünkhöz írtunk. A False Divinity tartalmazza mindazt, ami szerintünk a Texas In July legjobb tulajdonságai közé tartozik, emellett szövegét tekintve sötétebb hangvétellel rendelkezik, és ez annak köszönhető, aminek az utóbbi időben tanúi lehettünk a világban.”

„Ez a zenekar imádta, amit csináltunk – tette hozzá Ben Witkowski basszusgitáros. – Imádtunk turnézni, imádtunk zenét írni, és mindennél jobban szerettük a fellépéseket. A 2015-ös feloszlásunk rendkívül kemény volt. A gondolat, hogy újra játszanunk kellene, körülbelül az utolsó koncertünk után négy évvel fogalmazódott meg bennünk, de végül hat évbe telt, mire újra játszani kezdtünk. Amikor 2021-22-ben visszatértünk, hogy koncerteket adjunk, a rajongóink egyetlen dolgot akartak tőlünk. Ez pedig az új zene volt. A False Divinity sosem íródott volna meg, sosem rögzült volna, ha a rajongóinknak nem lett volna őszinte igényük az új zenére. Köszönjük nekik, hogy kirángattak bennünket az újbóli rutinjainkból, komfortzónáinkból, és újra összerántottak bennünket egy olyan helyre, amit igazán szeretünk! Ezt a kiadványt nekik ajánljuk.”

És hogy mit hoz a jövő? A sajtóközlemény szerint még bármi lehetséges:

„Hogy mi következik a zenekar számára az egyelőre rejtély. Talán néhány koncert, talán még több új zene.”

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw