A Bay Area thrash veterán Testament ősszel tér vissza a tizennegyedik stúdióalbumával, a Para Bellum-mal. Az október 10-én a Nuclear Blast Records kiadásában megjelenő lemez egyszerre egy harci kiáltás és egy megfigyelés az emberiség saját teremtményeivel való bizonytalan szövetsége kapcsán. Ahogy a technológia egyre gyorsul, és a társadalmi elszigetelődés növekszik, a Testament a Para Bellum albumon a modern káoszt érzékelteti nyomatékos, pengeéles és rendíthetetlenül emberi zenével.
„Az új album, a Para Bellum gyors, súlyos és dallamos szerzeményeket tartalmaz – mondta Chuck Billy, a Testament énekese. – Peterson ismét megtalálta a módját annak, hogy a dalszerzés friss és modern hangzású maradjon. Nehéz lesz eldönteni, mely számokat játsszuk majd élőben, mert túl sok közül lehet választani.”

A bejelentéssel egy időben a formáció bemutatta az egyik legintenzívebb dalát, amit valaha szerzett. Az Infanticide A.I. című kompozícióban a zenekart a vadonatúj dobos, Chris Dovas szélsebes játéka vezeti, messze meghaladva a szokásos elvárásokat és új szintre emelve a banda teljesítményét. A számhoz egy hivatalos videóklip is készült, amit Joey Durango rendezett.
„Öt év telt el azóta, hogy a legutóbbi lemezünk, a Titans of Creation megjelent – tette hozzá Eric Peterson, a banda gitárosa. – Azóta mindannyian vártuk, hogy újra nekivághassunk, és most igazán nagy erőkkel tértünk vissza! Végre elkészült régóta várt új albumunk, a Para Bellum, amely októberben fog megjelenni. Iszonyúan izgatottak vagyunk, hogy friss vért és dühöt szabadíthatunk rátok! Első kislemezünkkel, az Infanticide A.I. cíművel máris teljes erőből indulunk. De a düh új sebessége mellett megőrizzük azt az egyensúlyt, amit mindenki szeret és elvár egy Testament-daltól. Jó szórakozást!”

A Para Bellum felvételei Juan Urteaga irányításával készültek, a keverést Jens Bogren végezte a Fascination Street stúdióban, a maszterelést pedig Tony Lindgren ugyanott. Az album rendkívül kifinomult hangzással szólal meg, és maximális fordulatszámon működik.
A zenekar ismét Eliran Kantort kérte fel a borító megalkotására. Egy olyan korszakban, amelyet elárasztanak a mesterséges intelligencia által generált képek, az általa kézzel festett alkotás tökéletesen ragadja meg az album esszenciáját: egy rakétákból megformált szelíd angyalt ábrázol, egy robbanásból lett glóriával, körülötte pedig ásót tartó kultisták, akiknek arcaira könyvek vannak kötözve.
Az első hangtól az utolsó leheletig a Para Bellum egy harcosok által készített album – káoszban kovácsolva, és arra teremtve, hogy túlélje a közelgő háborúkat!
TESTAMENT – Para Bellum
(10/10 – Nuclear Blast Records)
1. For the Love of Pain
2. Infanticide A.I.
3. Shadow People
4. Meant to Be
5. High Noon
6. Witch Hunt
7. Nature of the Beast
8. Room 117
9. Havana Syndrome
10. Para Bellum
