Skip to content

TESLA: The Great Radio Controversy (1989)

A név ne tévesszen meg senkit, ez nem csehszlovák lemezjátszó, hanem egy amerikai zenekar, akik második albumokkal az elmúlt hónapok egyik legkellemesebb meglepetését okozták nekem.

Amikor a HM piacra éppen az jellemző, hogy a két-három uralkodó irányzatot több tucat hasonló hangzású banda követi, igazi felfrissülést jelent ezt a csapatot hallgatni. A Tesla első hallásra is azonnal elüt a többi fiatal zenekartól azzal, hogy igazából nem divatos” a hangzása. Egyenes, hagyományos hard rockot játszanak, amin hallatszik, hogy a fiúk a hetvenes évek zenéin nőttek fel. Ez azonban csak a stílusra vonatkozik, és egyáltalán nem azt jelenti, hogy bármelyik példaképüktől is “lopnának”. Épp ellenkezőleg, ezek a srácok érzik ezt a muzsikát, “belülről jön nekik”. Így az igen tekintélyes hatvan percnyi anyagból (13 dal!) gyakorlatilag minden egyes darab hamar hozzám nőtt. Egyik-másik, így a Hang Tough, a Makin’ Magic és a Paradise egyszerűen hátborzongató. Külön ki kell emelnem Jeff Keith énekes kitűnő teljesítményét, rég hallottam ennyire meggyőző, magával ragadó, érett hangot a fiatalok között.

Ahogy ezt a lemezt hallgatom, újra meg újra a fiatal Def Leppard jut eszembe. Ők is a hetvenes évek örökségét ápolták az első három lemezen úgy, hogy eközben senki sem vádolhatta őket plágiummal. A Tesla is tisztelettel idézi fel a nagy elődök hangzásvilág- gát, és eközben, akárcsak annak idején a Leps, egyéni ízt is hoz, mégpedig nem is akármilyet.

Az LP fantasztikusan érett csapatra vall, szinte hihetetlen, hogy ez csak a második albumuk. Nagy jövőt jósolok nekik, és szívből kívánom, hogy ez a lemez váljon azzá számukra, ami a Pyromania volt a Def Leppardnek, és meghozza a nagyon megérdemelt óriási sikert!

Sz. L.

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hunga­rica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Terveink szerint ezek a régi lapszámok havi rendszerességgel kerülnek fel a digitális terjesztésbe. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 

METAL HAMMER HUNGARICA No. 1 (1989/1) – TARTALOM
HAVI METAL – Szerkesztői gondolatok
ANTHRAX – Miért maradt el az Európa-turné? Ian és Frank mentegetőzik
SKID ROW – New Jersey-ből jöttünk
MAGYAR HÍREK – Langyos drót
HÍREK
ÉLŐ FÉM – Koncertek és tapasztalatok
DORO – Miről is szól a szőke énekesnő szólóalbuma
EDDIE TÖRTÉNETE – Hogyan változott át a külvárosi csavargó robotrendőrré?
OSSIAN – Metal-kezelés alatt a sörivók
GARY MOORE – Egy háborús veterán emlékezik
DON DOKKEN – Don túlélési receptjei énekeseknek
VIVALDI – Egy olasz zeneszerző reinkarnációja
GITÁRMÁNIA – Hogyan fejlesszük gitárjátékunkat? Mindezt és még többet elárul Szekeres Tamás
SOKKOLÓ KORONGOK – Miért jó, ami szerinted rossz
DEMO
UDO – A smirglihangú törpe visszatér
BADLANDS – A Jake E. Lee Blues Band
EXODUS – A Zetrodus visszavág
JUDAS PRIEST – A Metal Istenek is halandókként kezdték


Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw001/

nka
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw