Skip to content

TANKCSAPDA – Itt az új videoklip: Liliput Hollywood

Február 29-én Innsbruckban startol majd a Tankcsapda tavaszi Európa-turnéja, Magyarországon pedig idén csak 11 kiemelt koncertjük lesz.

A tavaly kiadott Liliput Hollywood album címadó dalához készült el a Tankok friss klipje – ismerkedj meg vele!


www.facebook.com/Tankcsapda

„Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a debreceni Tankcsapda. A 2019-ben 30 esztendős zenekar több kiemelt eseménnyel is előrukkolt a jubileumi évben – tripla budapesti buli, körszínpados aréna koncertek, sőt még egy kaliforniai miniturné is belefért az ünneplésbe. Amerika már ismerős terep a triónak, a 2015-ös USA-Kanada és a 2017-es New York-Toronto kör után a zenészek immáron harmadszor koncerteztek az Egyesült Államokban.

Ezúttal két helyszínen, a San Franciscói DNA Lounge-ban, illetve a Los Angeles-i Whisky a Go Go-ban találkozhatott velük a közönség, ahol a 2015-ös bulijuk sikere után már visszatérő vendégnek számítanak. A banda a rockzene melegágyaként emlegetett legendás hollywoodi klubban tartotta a születésnapi koncertjét, amit élőben követhettek a Youtube-on idehaza a rajongók.”


TANKCSAPDA – Liliput Hollywood (a 2019-es Liliput Hollywood albumhoz)










2020 folyamán nem turnézik Magyarországon a Tankcsapda, lesz viszont 11 kiemelt nagykoncertjük, melyek közül háromnak a helyszíne a Budapest Park lesz – ráadásul tematikus jellegű bulikat adnak majd május 1-jén, július 31-én és október 2-án.


Az első koncerten csak az 1999-ig megírt dalaikból válogatnak, a másodikon a kétezres években született dalokból, az őszi koncerten pedig az utóbbi évtized nótái kerülnek majd terítékre. A ‘Legyen mindig péntek’ bulikra öt-öt dalt a közönség szavazhat majd be (szigorúan az adott korszakból).





Hazánk legnépszerűbb rockzenekara – a háromtagú Tankcsapda – a hármas szám jegyében, a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének.

Május 1-jén a Tankok az 1989-től 1999-ig megjelent dalaikat hozzák magukkal – olyan korszakalkotó rockhimnuszok születtek ekkor, mint a Baj van, A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója az Egyszerű dal vagy a Fiúk ölébe lányok.

Július 31-én a Tankok a 2000-től 2009-ig megjelent dalaikat hozzák magukkal. Olyan korszakalkotó rockhimnuszok születtek ekkor, mint az Ez az a ház, az Adjon az ég, a Rock a nevem, vagy a Köszönet doktor.

Október 2-án a Tankok a 2010-es évek számaiból válogatnak – mint a Hatalom nélküli rend, a Köpök rátok, a Mi a f@sz van vagy az Alföldi gyerek – de a legutóbbi album dalai – a Liliput Hollywood, a Pattanások és szemüvegek vagy a Megölni engem – is fontos szerepet kapnak ezen az estén.


Hamarosan pedig Neked is lehetőséged lesz leadni a voksod, hogy a három évtized terméséből melyik TCS-dalokra zúznál legszívesebben!

A jegyértékesítés január 10-én 10 órakor indul. A három koncertre bérlet is váltható. A bérletvásárlók közül néhány szerencsés ráadásul személyes találkozót nyerhet a zenekarral – részletek hamarosan!”

Legyen mindig péntek – első évtized


Legyen mindig péntek – második évtized


Legyen mindig péntek – harmadik évtized







A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw