Skip to content

TANKCSAPDA – Carpe Diem

Három hónap után új dallal és videóklippel jelentkezett a Tankcsapda. A ’Carpe Diem (A mának élek)’ a Tankcsapda tempósabb, keményebb oldalát mutatja, szövege pedig olyan, mint egy kocsmai beszélgetésben elhangzó, ingerült monológ. Klipjét Görögh Attila rendezte, a  főszerepre a Jászai Mari-díjas színészt, Mucsi Zoltánt kérték fel, aki már tavaly a ’Megölni engem’ című dal klipjében is feltűnt egy pillanatra.

„Nincs benne se szerelem, se romantika, semmi aranyos sztorizgatás, sokkal inkább a világ aktuális dolgaira reagál, persze a saját szemüvegemen keresztül.” – jellemezte a dalszöveget Lukács Laci. „Ilyen szempontból – a két dal születése között eltelt 30 év ellenére  – ‘A legjobb méreg’ dallal is párhuzamban állítható.”

„ A klip története teljes mértékben Mucsi Zoltánra lett írva. Ha ő nem vállalja el, akkor egy teljesen más történetet és mondanivalót kellett volna kitalálni.”– mondta Görögh Attila a klip forgatókönyvírója és rendezője, aki már tavaly is dolgozott a Tankcsapdával, ugyanis a ’Megölni engem’ dalhoz is ő és csapata, a DeadLens Pictures forgatta a klipet.

„A klip egy 90-es évekbeli kultfilm, az Összeomlás egyfajta remake-je, de átültettük a mai korba, magyarosítottuk és mindössze csak 4 percünk volt átadni az üzenetet. A klip műfaj sajátossága, hogy kevés idő alatt kell, ugyan olyan érzelmeket kiváltani a nézőből, mint egy mozifilm esetében.  Számos olyan jelenségről szól, ami megmérgezi az emberek mindennapjait, illetve káros a kapcsolatainkra. Már a forgatókönyv írásakor tudtuk, hogy rengeteg lehetőség van benne, és ha nem lenne megkötve az időkorlát, akkor Mucsi Zoltán karakterére egy egész estés mozit lehetne írni ebből. A klipben koncepció volt, hogy a humor, a mondanivaló és az erőszak vagy düh egyformán jelenjen meg, ne legyen egyik sem túlsúlyban.”

Mucsi Zoltán mellett feltűnik még Bunyós Pityu, vagy a fiatalok körében népszerű youtuber, Miskovits Marci is, a klip ráadásul egy kis ironikus csavarral indítja be a cselekményeket. A kisfilm időzítése sem véletlen, hisz a megjelenés napján, szeptember 9-én ünnepli 65. születésnapját a főszereplő, Mucsi Zoltán, aki előtt így tiszteleg most a Tankcsapda.  

A tesztvetítés után Mucsi Zoltán a klipet így kommentálta: „Szép lírai lett!”

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw