Skip to content

TANKCSAPDA – 3 tematikus buli a Budapest Parkban – a 3 évtized jegyében

2020 folyamán nem turnézik Magyarországon a Tankcsapda, lesz viszont 11 kiemelt nagykoncertjük, melyek közül háromnak a helyszíne a Budapest Park lesz – ráadásul tematikus jellegű bulikat adnak majd május 1-jén, július 31-én és október 2-án.

Az első koncerten csak az 1999-ig megírt dalaikból válogatnak, a másodikon a kétezres években született dalokból, az őszi koncerten pedig az utóbbi évtized nótái kerülnek majd terítékre. A ‘Legyen mindig péntek’ bulikra öt-öt dalt a közönség szavazhat majd be (szigorúan az adott korszakból). A jegyértékesítés pénteken indul majd, és természetesen lesz bérlet is a három koncertre.

www.facebook.com/Tankcsapda

A nyár folyamán 11 kiemelt nagykoncerten találkozhatsz velünk Magyarországon. Hogy hol és mikor? Ezekre a kérdésekre – szerdától – minden nap egy-egy újabb dátummal és helyszínnel válaszolunk! Ráadásul egyből egy különleges – három tematikus koncertből álló – csomaggal kezdjük a bejelentések sorát! Ezzel egy időben már a ‘vágóasztalon’ van és hamarosan jön az új klip a Liliput Hollywood album címadó dalához. Lesz mit mutatnunk, lesz mire készülnöd!

Hazánk legnépszerűbb rockzenekara – a háromtagú Tankcsapda – a hármas szám jegyében, a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének.

Május 1-jén a Tankok az 1989-től 1999-ig megjelent dalaikat hozzák magukkal – olyan korszakalkotó rockhimnuszok születtek ekkor, mint a Baj van, A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója az Egyszerű dal vagy a Fiúk ölébe lányok.

Július 31-én a Tankok a 2000-től 2009-ig megjelent dalaikat hozzák magukkal. Olyan korszakalkotó rockhimnuszok születtek ekkor, mint az Ez az a ház, az Adjon az ég, a Rock a nevem, vagy a Köszönet doktor.

Október 2-án a Tankok a 2010-es évek számaiból válogatnak – mint a Hatalom nélküli rend, a Köpök rátok, a Mi a f@sz van vagy az Alföldi gyerek – de a legutóbbi album dalai – a Liliput Hollywood, a Pattanások és szemüvegek vagy a Megölni engem – is fontos szerepet kapnak ezen az estén.

Hamarosan pedig Neked is lehetőséged lesz leadni a voksod, hogy a három évtized terméséből melyik TCS-dalokra zúznál legszívesebben!

A jegyértékesítés január 10-én 10 órakor indul. A három koncertre bérlet is váltható. A bérletvásárlók közül néhány szerencsés ráadásul személyes találkozót nyerhet a zenekarral – részletek hamarosan!”

Legyen mindig péntek – első évtized

Legyen mindig péntek – második évtized

Legyen mindig péntek – harmadik évtized

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
DEDIKÁLÁS: OKTÓBER 4.
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. INVERNOIR
    Aimin' For Oblivion
  3. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  4. LEPROUS
    Melodies Of Atonement
  5. THE FUNERAL PORTRAIT
    Greetings From Suffocate City
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw