Skip to content

Címke: Vended

„Ez a dal az elkövetkezendő idők lendületét reprezentálja, ugyanazzal az energiával, mint amivel a legutóbbi kislemezünk rendelkezett.”

„A The Far Side megmutatja a Vended egy másik, eddig sosem látott oldalát. Ennek a dalnak az volt a lényege, hogy a végletekig feszegessük a határainkat és a képességeinket.”

„Most, majdnem 21 esztendősen ő is ugyanez az őrült metal kalóz, ami én is voltam. És én folyton azt érzem, hogy ’Ó, elbuktam apaként. Mit tettem?’.”

Tavaly tavasszal mutatkozott be élőben az a Vended nevű új banda, amelynek énekese, Griffin Taylor, a Slipknot frontemberének fia, a dobok mögött pedig Simon Crahan ül, aki Shawn 'Clown' Crahan gyermeke. A szeptemberben bemutatott első dal, az Asylum után most már a teljes bemutatkozó EP (What Is It // Kill It) meghallgatható.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw