Címke: Tribulation

Ahogy arra nagyjából számítottam is, élőben a zakatolósabb hangzásnak köszönhetően a Sub Rosa dalai azért egész jól passzoltak a műsor többi részéhez. A lemez nálam továbbra is 7 pont, ebben nincs változás, de ez a koncert és ez a produkció ettől még teljesen rendben volt.

Hatodik nagylemezét jelentette meg november elsején a death metal színtérről indult, majd egyre inkább a gothic és dark rock irányába elmozduló Tribulation. A Sub Rosa in Aeternum ráadásul az első teljes játékidejű albuma a svéd zenekarnak, amit már a korábbi gitárosuk Jonathan Hultén távozása után készítettek. Mindez elegendő okot szolgáltatott arra, hogy a mára a Tribulation fő dalszerzőjévé előlépett Adam Zaarst kifaggassuk a csapat körüli aktualitásokról.

Érdemes meghallgatni a lemezt, mert vannak jócskán értékei - ugyanakkor a korábbi sejtelmes-borzongató mágiát itt ne nagyon keresd, azt Jonathan Hultén bizony magával vitte.

Érkezett egy újabb ízelítő a Sub Rosa In Æternum albumhoz, a Murder in Red, amelyhez egy, a nyolcvanas évek horrorfilmjeit idéző klip is készült.

„Számomra a Hungry Waters a készülő albumunk egyik csúcspontja, a melankólia és a szenvedély keveredésével, illetve a bonyolult zeneiségével.”

A Tainted Skies című kislemez kiadásával egy időben az is bejelentésre került, hogy a svéd gótikus metal együttes új albuma, a Sub Rosa In Æternum november 1-én fog megjelenni.

KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw