Címke: Radar

Napra pontosan egy évvel a 40 éves jubileumi koncert után ugyanott, ugyanazon három zenekar részvételével került sor a Pokolgép szokásos budapesti évzáró nagykoncertjére. A csillagok ismételt együttállása ellenére azonban – a főzenekar szempontjából legalábbis - egy nagyon fontos ponton bizony másról szólt ez az este, mint legutóbb.

A Radar zenekar számára a 2024-es év során fennállásuk 20. jubileuma volt fókuszban. Az évforduló ünneplésének csúcspontja egyértelműen a Soha nem elég nagylemez megjelenése.

Egy nagyon profin odarakott, kiadós játékidejű, remekül megszólaló és látványos koncertet adott a zenekar, olyat, ami nemzetközi szinten is simán bárhol megállta volna a helyét.

A lemez borítóját Mihályfi-Tóth Alex (Redart Illustrations) készítette, a klip felvételei a kisvárdai Cinemaqua - Film- és Naturpark szíves hozzájárulásával készültek 2021 májusában.

KERESÉS
Megjelent a májusi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw