Skip to content

Címke: nka

A püspökladányi KabinLáz ez egyik legnagyobb talány számomra azóta, hogy az első lemezükre rendesen rákattantam. Így volt ez a másodikkal is, meg persze a két EP-vel, na de vajon most, amikor a harmadik nagylemeznek kellene jönnie, még mindig csak egy újabb EP jött, megint ráfüggök?

Képzelgések címmel 2020 folyamán jelenik meg a Gyöngyvér zenekarban megismert Mazán Attila gitáros és a negyedik X-Faktor győztese, Danics Dóra énekesnő közös projektjének - Tengerszem - első nagylemeze.

Mutass valami ujjat címmel megjelent és végig is hallgatható az idén 10 éves, gödöllői Helo Zep! új albuma, a címadó dalhoz pedig egy friss klip is érkezett a triótól.

Album#1 című debütáló albumának kiadására készül a Hope Red zenekar, előzetesként pedig már több dalt is bemutattak, legfrissebb produkciójuk pedig egy Enned kell című, 25 perces dokumentumfilm.

A bezártság ellenére folyamatos munka zajlik a Mobilmánia háza táján; legutóbb a billentyűs-énekes Zeffer András jelentkezett otthoni videókkal, melyeken az elmúlt évtizedek legnépszerűbb dalait adja elő otthon, zongorán, kevéssel előtte pedig egy friss dal is napvilágot látott, Cserfalvi "Töfi" Zoltán Templomban, kocsmákban című dalában a Mobilmánia teljes tagsága szerepel.

Tavaly ugyan nem jelent meg az új Macskanadrág album, idén azonban bizonyosan kijön majd, friss előzetesként pedig már is itt egy új klipes dal, Az én csajom.