Skip to content

Címke: lemezkritika

Vannak ugyan jól elkapott tempók, hatásosabb, markánsabb riffek, a szólómunka pedig voltaképpen egészen korrekt – azonban a részletekből egyelőre még nem állt össze egy olyan kompakt egész, ami igazán kiállhatná az idő próbáját.

Talán elfért volna egy-két hosszabb szerzemény, vagy több nóta, esetleg más tollából is. De az is igaz, a lányok minden támogatás nélkül megállják a helyüket.

Itt a bizonyíték, hogy a fiatalok közt is találhatók még egyéniségek, nem csupán a másolás az egyetlen lehetőség a boldogulásra.

A Mötley-fanatikusok kedvelni fogják a lemezt. Akik most hallanak először Crüe-t, elcsodálkoznak majd, mitől ez a nagy felhajtás a nem túl egetverő zene körül.

Azok közé a lemezek közé tartozik ez, amit rongyosra fogok hallgatni, mégsem adhatom meg rá nyugodt lélekkel a legmagasabb pontszámot.

Ezek az öregfiúk minden különösebb megerőltetés nélkül ismét bizonyítani tudták, hogy a fiataloknak még sokat kell tanulniuk ahhoz, hogy utolérjék a mestert.

A Tormentor Közép-Európa legjobb black/thrash bandájává küzdötte fel magát. Szigeti Attila pedig a legegyénibb gitáros lett a műfajban.

King Diamonddal, és főleg hangjával kapcsolatban két dolgot tehetsz: vagy imádod, minden extrémitásával együtt, vagy pedig gyűlölöd, és abban a pillanatban lekapcsolod a magnót, amikor az első sikoltás elhangzik.