Skip to content

Címke: lemezkritika

Milyen muzsikát hozott össze barátaival a germán metalveterán? Alapvetően olyat, ami sem a régi Accept, sem az U.D.O. világától nem áll igazán távol, azzal együtt sem, hogy ezeknél valamivel azért lazább szövetű, néhol inkább már hard rockos.
Milyen muzsikát hozott össze barátaival a germán metalveterán? Alapvetően olyat, ami sem a régi Accept, sem az U.D.O. világától nem áll igazán távol, azzal együtt sem, hogy ezeknél valamivel azért lazább szövetű, néhol inkább már hard rockos.
Az Isolation album nem egy műalkotás, inkább egyfajta dokumentum, de ezt értsük jól: ez a zene nem stadionba való, hanem kis klubokba, ahol a falak is izzadnak. Itt őszinte és hiteles.
Az Isolation album nem egy műalkotás, inkább egyfajta dokumentum, de ezt értsük jól: ez a zene nem stadionba való, hanem kis klubokba, ahol a falak is izzadnak. Itt őszinte és hiteles.
Olyan jellegű erőteljes doom-produktum az olaszoké, amelynek ugyan megvannak a korlátai, a rendelkezésükre álló teret ügyesen ki tudják használni.
Olyan jellegű erőteljes doom-produktum az olaszoké, amelynek ugyan megvannak a korlátai, a rendelkezésükre álló teret ügyesen ki tudják használni.
Ha nem a felfokozott tempókat vagy a pőre brutalitást keresed az ilyen fajta muzsikában, hanem a strukturált megfogalmazást a sötét tudásra, spirituális utazásokra, hermetikus filozófiákra, élet-halál kérdésére vagy bármire, és nem zavar, ha egy ilyen munka inkább belső monológ, mint manifesztáció, akkor hallgasd meg az Anthems dalait.
Ha nem a felfokozott tempókat vagy a pőre brutalitást keresed az ilyen fajta muzsikában, hanem a strukturált megfogalmazást a sötét tudásra, spirituális utazásokra, hermetikus filozófiákra, élet-halál kérdésére vagy bármire, és nem zavar, ha egy ilyen munka inkább belső monológ, mint manifesztáció, akkor hallgasd meg az Anthems dalait.
A produkció túlzottan elment a sokkolás/elborzasztás irányába, a dalcentrikusság és szórakoztató virtuozitás rovására. Bizonyos tételeket kifejezetten küzdelmes végig hallgatni, mások pedig kvázi gyöngyszemek a maguk nemében.
A produkció túlzottan elment a sokkolás/elborzasztás irányába, a dalcentrikusság és szórakoztató virtuozitás rovására. Bizonyos tételeket kifejezetten küzdelmes végig hallgatni, mások pedig kvázi gyöngyszemek a maguk nemében.
A Tetramorphe Impure albuma hallhatóan merített a legkorábbi Anathema, vagy a My Dying Bride világából, de nem túlzás állítani, hogy a műfajon belül már ezen a legelső nagylemezen igyekezett saját hangot megütni.
A Tetramorphe Impure albuma hallhatóan merített a legkorábbi Anathema, vagy a My Dying Bride világából, de nem túlzás állítani, hogy a műfajon belül már ezen a legelső nagylemezen igyekezett saját hangot megütni.
Még ha Plant ezen dalai „csak” feldolgozások is, van bennük annyi érzés és hangulat, hogy nagyon-nagyon jól esik hallgatni a Saving Grace-t.
Még ha Plant ezen dalai „csak” feldolgozások is, van bennük annyi érzés és hangulat, hogy nagyon-nagyon jól esik hallgatni a Saving Grace-t.
A Hail To The Force 37 percében ugyanis mániákus, sebességcentrikus speed metalt hallhatunk, időnként valóban ablaküveg-repesztő, ám ezzel együtt sem halfordos énekkel és cseppet középszerű stúdiós produkcióval.
A Hail To The Force 37 percében ugyanis mániákus, sebességcentrikus speed metalt hallhatunk, időnként valóban ablaküveg-repesztő, ám ezzel együtt sem halfordos énekkel és cseppet középszerű stúdiós produkcióval.
A Changelings egy ambiciózus zenekar képét mutatja. Első alkalommal jobbára csak egy nagy rifferdővel szembesül az ember, amellett, hogy megállapítja: a trió igencsak komoly szinten kezeli a hangszereket.
A Changelings egy ambiciózus zenekar képét mutatja. Első alkalommal jobbára csak egy nagy rifferdővel szembesül az ember, amellett, hogy megállapítja: a trió igencsak komoly szinten kezeli a hangszereket.