Skip to content

Címke: Asinhell

„A dal azon gonosz, aljas és szörnyű tettekről szól, amelyeket ebben az istentelen időpontban követnek el.”

„A Pyromantic Scryer volt az első dal, amit az albumra írtam, és egyértelműen rendelkezik valamiféle Entombed-hangulattal, hiszen ahogy már korábban is mondtam, L.G. Petrov volt az, aki útjára indította az Asinhell létrejöttét.”

Egy újabb kislemez jött ki Michael Poulsenék hamarosan érkező debütáló albumáról. A Metal Blade által gondozott hanghordozóról ezúttal a Desert of Doom című tételt ismerhetjük meg.

Az első kislemezként bemutatott Fall of the Loyal Warrior után ezúttal az Island of Dead Men című szerzeményt ismerheti meg a nagyérdemű.

„A dal bizonyos értelemben egy tisztelgés az olyan, általam kedvelt bandák előtt, mint a Bolt Thrower, az Entombed, az Autopsy, a Grave és a Darkthrone.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw