Skip to content

Címke: Alice Cooper

„A show-műsorainkról többet beszéltek a múltban, mint magáról a zenéről. Voltak listavezető albumaink, de minden arról szólt, amit a színpadon csináltunk.”

„Mi pontosan azt adtuk a lemezcégnek, amit akartak. Ők pedig azt kapták, amit vártak. Három-négy potenciális kislemez rejtőzik a lemezen.”

Bemutatásra került az augusztus 25-én megjelenő Road album White Line Frankenstein című szerzeménye: „Ez egy szörnyszülött, és egyértelműen egy színpadra termett dal.”

„Amikor elkezdtem készíteni az albumot, nem is volt kérdés, hogy össze kell hoznom egy olyan dalt is, amelyben a legendás Alice Cooperrel dolgozhatok együtt.”

„Alice Coopernek sikerült egy időtlen klasszikust alkotnia a Poisonnal, és mi nem hagyhattuk ki a lehetőséget, hogy a 75. születésnapját a saját verziónkkal ünnepeljük meg.”

KERESÉS
Hammer 354
megjelenés: március 5.
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPÍR OLDALÁN!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. HANABIE.
    Reborn Superstar!
  2. NEMOPHILA
    Evolve
  3. BAND-MAID
    Unseen World
  4. TRIDENT
    Advance Generation
  5. FATE GEAR
    The Sky Prison
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  2. SULDUSK
    Anthesis
  3. ALFAHANNE
    Vår tid är nu
  4. BORKNAGAR
    Fall
  5. ECCLESIA
    Ecclesia Militans
HAJÓGYÁR x hw