Skip to content

TÁBOR FESZTIVÁL – Phil Campbell és az Alestorm is a fellépők között!

Bár a nyár hivatalos berobbanására még várni kell egy kicsit, hangolódni viszont már van mivel – végre teljes a 2023-as Tábor Fesztivál fellépőinek névsora! Az idén jubiláló, 15. fesztiválra ráadásul az ütős hazai felhozatal mellett külföldi sztárok is érkeznek: Balaton-partot választotta a Motörhead egykori gitárosa és az Alestorm legénysége is!

Harmincegy évet húzott le Lemmyvel minden idők egyik legnagyobb hatású hard rock zenekarában – most pedig a Tábor Fesztiválra hozza a legendás Motörhead-nótákat Phil Campbell. De nem csak ő ugrik át a szigetország rockszínpadáról: ugyancsak Alsóörsön fesztiválozik idén a szinte külön univerzumnak számító skót kalózmetal brancs, az Alestorm is.

A brit delegáció mellet természetesen idén is jelen lesz a hazai rock- és metalszféra krémje, többek között a nemrégiben fél Európát bejárt Tankcsapda, a jövőre születésnapot – ráadásul kereken fél századot – ünneplő hazai alapvetés, az Edda Művek, valamint a Lord, a Pokolgép, és a Road. A fiatalabb korosztály képviseletében meg olyan állócsillagok izzasztják majd a közönséget, mint a Leander Kills, az újra turnézó AWS, vagy éppen az Alvin és a Mókusok. És még tényleg nagyon sokan mások..

Ráadásul azon túl, hogy a fesztivál a hazai rock élet meghatározó helyszíneként minden nyáron masszív zenei programot kínál, ez az a hely, ahol képtelenség unatkozni: közvetlen Balaton-part, rengeteg gasztronómiai élmény, motoros-, sport- és gyerekprogramok várják azt, aki az éjjeli koncertdömping után nappal is talpon bír maradni.

További információ: https://www.taborfesztival.hu

nka
KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw