Skip to content

SWANSONG – A finn mitológia ihlette a dalukat

A kuopiói melodikus death metalos Swansong kiadta az első kislemezt a hamarosan megjelenő debütáló albumáról. A zenekar gitárosa és dalszerzője, Topi Pitkänen elárulta, hogy a készülő korong néhány dala demó formájában már évek óta készen áll, de akadnak olyan szerzemények is, amelyek csak néhány hónappal ezelőtt születtek meg.

„Mindegyiknek olyan hangzása van, amilyenek mi vagyunk: dallamos, fülbemászó, súlyos számok – mondta a gitáros. – Jó érzés hallani a végleges hangzásukat a maszterizálást követően. Két dalunk már tavaly nyár óta teljesen készen van, az év végén a klipek is elkészültek hozzájuk. A második kislemez az album megjelenése környékén fog megjelenni, de már most erősödik bennünk az elhatározás, hogy néhány anyagot az éterbe juttassunk.”

A dalok szövegeit az énekesnő Jemiina Heloise írta, amik saját bevallása szerint mindenféle erőlködés nélkül, teljesen természetesen születtek meg.

„A Topi által készített dallamok mindig egy történet ötletével párosulnak – mondta az énekesnő. – A történetek pedig szinte maguktól jönnek, amint meghallom a melódiákat és a riffeket. A természetből, a mitológiából, az irodalomból, filmekből, érzelmekből és a képzeletemből merítem az ötleteket. A témáknak tényleg semmi nem szab határt. Az Awakeninget a finn mitológia és az erdő ihlette. A régmúltban úgy vélték, hogy az erdőkben szellemek, koboldok és trollok laknak. Az emberek az erdő szellemeihez könyörögtek ételért és jó szerencséért. Ebben a dalban az erdő éjjel megelevenedik, és ijesztő dolgokat hallani benne. A hangulat varázslatos, ugyanakkor félelmetes is.”

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw