Skip to content

SWALLOW THE SUN – Napfelkelte az éjszakában

A death/doom metalos finn Swallow the Sun október 18-án adja ki új albumát, a Shining-ot, amelynek produceri és maszterelési munkálataiért Dan Lancaster (Bring Me the Horizon, Muse, Enter Shikari) felelt.

„A legutóbbi albumunk után hamar világossá vált számomra, hogy egy újabb Moonflowers megírásába belehalnék – vallotta be a zenekar gitáros-billentyűse, a dalszövegekért és a zeneszerzésért is felelős Juha Raivio. – Ezért csendben azt kívántam magamnak, hogy ha valaha is készül új zene, akkor kérem, inkább legyen egy kicsit kegyes hozzánk, minthogy az a végtelen fekete lyuk legyen, ami csak úgy kiszívja a maradék fényünket és lelkünket. Zeneileg ez az album úgy ragyog, mint egy gleccsergyémánt, és olyan energiával és ütőerővel rendelkezik, ami egy arcon rúgással ér fel. Miközben szövegileg az album arról szól, hogy az élettől való félelem végül megöl minket, és hogy a melankólia hogyan válhat az Istenünkké. Szeretnénk megköszönni a Century Media minden támogatását és bizalmát, nem is beszélve az őrülten tehetséges producerünkről, Dan Lancasterről, akinek volt mersze és bátorsága egyenesen a mélyvízbe ugrani a bandánkkal, és kizökkenteni bennünket a komfortzónánkból. Ez az album valóban olyan, mint egy napfelkelte az éjszakai égbolton.”

Az ősszel érkező hanghordozóról egy szöveges videó kíséretében a What I Have Become című dal került bemutatásra.

„A What I Have Become arról a pillanatról szól, amikor a tükörben mélyen belenézünk a szemünkbe, és a saját szemünk kezdi elárulni, hogy mivé vált a lelkünk ahelyett, amivé mindig is szerettük volna. A legnehezebb dolog megbocsátani magunknak és megszakítani ezt a kört” – tette hozzá a dalhoz Juha Raivio.

SWALLOW THE SUN – Shining
(10/18 – Century Media Records)

1. Innocence Was Long Forgotten
2. What I Have Become
3. MelancHoly
4. Under the Moon and the Sun
5. Kold
6. November Dust
7. Velvet Chains
8. Tonight Pain Believes
9. Charcoal Sky
10. Shining

https://centurymedia.bandcamp.com/album/shining-24-bit-hd-audio

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw