Skip to content

SUNGAZERS – Dal- és klippremier: What Matters

Wasting Space címmel május 18-án jön majd ki a Sungazers nevű poszt-progresszív, zenei-összművészeti projekt második albuma, az első előzetes dallal, a videoklippel kísért What Matters tétellel pedig máris megismerkedhetsz.

A Sungazers projektet Géczi Gergő (Naked Szesz, Pixel Cranes) alapította Szegeden, még 2014-ben. 2016 februárjában jelent meg a debütáló nagylemez, az Eye Can’t Act, majd 2017 szeptemberében jött a Narrow Lungs című kislemez, amely egy 9 fejezetes novellát az Objects-et dolgozta fel. A megjelenést követően egy élő csapat is alakult Pohl Judit énekesnővel, Fazekas Máté basszusgitárossal és Tokár Zoltán dobossal…


www.facebook.com/sungazersofficial

…A szegedi premier koncertet követően hazai turnéra indultak. Főbb állomásaik közé tartozott a debreceni BanZaj rendezvénysorozat, az első Abaliget Prog Camp illetve egy szegedi prog-rock est, amit a Dreamgrave zenekarral közösen rendeztek meg.

2019 szeptemberében jelent meg az első magyar nyelvű anyag, a
Nosztalgiaország kislemez.


Gergő jelenleg Németországban, Münchenben tevékenykedik, itt öltött végleges formát a második nagylemez, a Wasting Space.


SUNGAZERS – What Matters (a 2020-as Wasting Space album előzeteseként)



Edgar Allan Poe-tól Hamvas Béláig

„A What Matters képi világát Edgar Allan Poe novellája, A Vörös Halál Álarca ihlette, a tartalom pedig Hamvas Béla antikrisztus koncepcióját boncolgatja. Mindkét megközelítés társadalmunk alap problémájára, az elszemélytelenedésre fordítja a figyelmet. A közösségi média profil mögül leskelődő személytelen, a túlcsorduló individualizmusban elvesztett lélek és a megfoghatatlan tárgya a félelemnek, ami miatt soha nem látott mértékben depressziós a mostani 20-30 éves korosztály, mind témája a dalnak és a klipnek.

A bővített változat a Hamvas Béla idézettel világosabbá teszi az értelmezést:




„Mindig személyes élményekből dolgozom, de szeretem ha a végeredményt egy globális témával is párhuzamba lehet vonni. Így volt ez a What Matters dallal is, amely elsődleges értelmezésben egy kapcsolatot lezáró búcsúlevél, viszont a sorok között önmagunk elvesztéséről olvashatunk.”

A maszk és jelmez design Rédei Emese grafikus -képzőművész érdeme, a klipet pedig Gergővel közösen rendezték és forgatták.


Wasting Space


„A május 18-án érkező 12 számos nagylemez még további 3 videoklipet és 3 szöveges videót tartogat, melyek közül még egy az album megjelenése előtt napvilágot lát. Kövesd a Sungazerst az antikrisztus csatornán, hogy ne maradj le semmiről!”





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. POKOLGÉP
    Vissza sose nézz
  2. ROAD
    Az utolsó rapszódia
  3. MARILYN MANSON
    One Assasination Under God
  4. AVATARIUM
    Between You god The Deveil and The Dead
  5. VOIDFALLEN
    The Rituals of Resilience
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. YESTERDAZE
    Don't Bother (dal)
  2. PAPA ROACH
    The Ending (dal)
  3. SEVEN HOURS AFTER VIOLET
    Float (dal)
  4. POPPY
    Have You Had Enough (dal)
  5. AKELA
    Fáklyával a Pokolban (dal)
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw