A Seinäjoki/Vaasa tengelyről származó, a melodikus/melankolikus metalt és rockot egyedi csavarral ötvöző Sudenkehto még tavaly júniusban adta ki Kaiken Se Kestää című kislemezdalát. A szerzeményből most készült egy újabb verzió, amihez egy hivatalos videóklipet is párosítottak.
„Arra gondoltunk a srácokkal, hogy nem számít, ha újra énekeljük a dalt, hiszen úgyis készül belőle videóklip is – mondta a dal szerzője, az énekesi szerepet ezúttal magára vállaló gitáros Jake. – Nem igazán voltunk elégedettek a refrén és az outro erőtlen vokáljaival. Így aztán újra énekeltem az egész dalt, mert úgy éreztük, hogy az előző verzió nem igazán adta vissza azt, amit szerettünk volna.”
A szerzemény keverési és maszterelési munkálatait Hiili Hiilesmaa végezte el, aki többek között a Sentenceddel, a HIM-mel, a Lorddal és a Negative-val is dolgozott már együtt.
