Örökifjú címmel áprilisban jelent meg a Stula Rock zenekar második nagylemeze. Molnár ‘Stula’ Péter, az Omen énekesének saját hard rock csapatáról van itt szó, a Sok legyen és jó című dalukhoz pedig most egy videoklip érkezett.
Horváth Ádám dobos, zeneszerző, szövegíró, producer: „A novemberi, második hullámos leállás után csak telefonon, messengeren kommunikálunk, de december 27-én, vasárnap este 8-tól lesz egy LiveStream koncertünk, amire próbálunk már.
Nagyon felvillanyozódtam, hogy összejön, mert már hiányoznak a srácok! Kicsit fura lesz közönség nélkül koncertezni, de odaképzeljük majd a tömeget… Itt lehet jegyet venni – katt!„
www.facebook.com/stularock
Ádám az új klipről:
„Ezt a klipet az idén augusztustól – októberig megtarthatott tíz koncertünk felvételeiből vágtam össze, amelyek felét a P. Mobil zenekar előtt játszottuk le. Idén lett volna még négy buli. Köztük a november 28-i Analog Music Hall-os fővárosi lemezbemutató, amit felvettünk volna több kamerával. Így a fent említett képekből kellett dolgozni, de nem akartunk még fél évet várni, vagy ki tudja, hogy mikor juthatunk újra fel a világot megváltó deszkákra…
Nyáron volt egy tagcserénk, visszatért hozzánk az eredeti basszusgitárosunk; Berczelly ‘Beró’ Csaba, aki az Őserő lemezünkön játszott. Régi motoros Beró, még Paksi Endre Wellingtonjával készült az első hard rock nagylemeze 1995-ben. Azóta a Patrióta, az Age Of Nemesis basszusgitárosa is volt, jelenleg még Varga Miklós zenekarában játszik. Kiválóan kezeli az akusztikus gitárt, és nagyon jól énekel. A 2021 végére, 2022 elejére tervezett harmadik nagylemezünket már vele készítjük.
Amikor a Sok legyen és jó című dalom megszületett, azonnal tudtam, hogy ez lesz a lemez első dala. A teljesen saját dalaimat gitáron írom. Ha fejben összeraktam, először felmankózom, arra rádobolok, felbasszusgitározom, majd ezt a vázat kezdem felépíteni, díszíteni. Először kamuangollal találom ki az énekdallamot, majd megírom a magyar dalszöveget. Feléneklem, sokszor vokálokkal is, néha a billentyűs témákat is bejátszogatom iránymutatónak gitárral, mivel zongorázni nem tudok, csak ilyen két ujjas, T. Rex mozdulatokkal. (nevet) Ezután mutogatom/küldöm el a többeknek, ők pedig megzenésítik, nem is akárhogyan! Érdemes Vigyinszki Máté gitáros, és Zsigmond Albert billentyűs virtuóz szólóit meghallgatni, csodát tettek a dallal!
Stula az első szűrő, ha neki nem tetszik a dalötlet, akkor kuka, szerencsére ritkán van ilyen, de előfordult már. De ez jó, ő az énekes, a zenekar arca, ha nem tud vele azonosulni, hiteltelen lesz a történet. Ő is hozzáteszi az ötleteit, javasol ezt-azt, a hangjával, előadásmódjával teszi fel a koronát a dalokra. Hátha vírus lesz ebből is! (nevet)
A refrén szövege egy régi, amolyan vicceskedő ‘falfirka’ alapján jött, ami így szólt: ‘Nem a mennyiség, vagy a minőség a lényeg, csak minden sok legyen, és jó!’. Ez kicsavarva ráillett a kamuangolos refréndallamra, a többi ezután jött; a fiatal voltam és kellett a pénz, a vágyak gyűrték félelmeim, és a nőgyógyász a peep-show-ban… De ez mindenképp pozitív hangulatú dal, ezzel is kívánunk mindenkinek békés ünnepeket, és egy sokkal boldogabb új évet!”
Ádám a terveikről a Gyarmati Híreknek:
„…2021 végére, vagy 2022 elejére tervezem a harmadik Stula Rock lemezt, de csak akkor jövünk ki vele, ha tudjuk, hogy 101 %-os, és minden dal okkal van rajta. Drága is egy lemez elkészítése, még úgy is, hogy a saját stúdiómban ingyen dolgozhatunk. De ennél is fontosabb, aki megtisztel minket azzal, hogy megvásárolja a lemezünket, azoknak nem szúrjuk ki a szemét 2-3 jó dallal, és tíz töltelékkel.„
Új nóták?
„Az Örökifjúról is lemaradt vagy két-három dal, de éreztem-éreztük, hogy nem kerekek, így visszakerültek a fiókba. Ezeken is dolgozunk, de már fejben rakom össze a koncepciót. Az Örökifjú lemez vonala marad, a modern hard rock. Slágeres dalokkal, „táncolható” ritmusokkal, virtuóz szólókkal, és hatalmas dallamokkal.”
Zenekarosdi?
„Nyáron visszatért a zenekarba Berczelly ‘Beró’ Csaba, aki az Őserő lemezen játszott. Most úgy érzem ez a kedvenc felállásom, nagyon remélem, hogy sokáig együtt maradunk így öten, a zenei kölcsönhatás így a legerősebb. A novemberi, második hullámos leállás után csak telefonon, messengeren kommunikálunk, de december 27-én, vasárnap este 8-tól lesz egy LiveStream koncertünk, amire próbálunk már. Nagyon felvillanyozódtam, hogy összejön, mert már hiányoznak a srácok! Kicsit fura lesz közönség nélkül koncertezni, de odaképzeljük majd a tömeget… Itt lehet jegyet venni.„
Mi tanultál 2020-tól?
„A háborúhoz nem kell fegyver! Talán valamivel jobb ez a ‘világújrafelosztósdi’, mintha a pincében kellene imádkozni, hogy ne a mi házunkra hulljon a bomba. A magamnak megálmodott világ védettséget nyújt az olyan örök gyereknek, mint amilyen vagyok. Problémamegoldó, túlélő-típus vagyok, legalábbis ezzel áltatom magam…„
STULA ROCK – Sok legyen és jó (a 2020-as Örökifjú albumhoz)
„A 2018 februárjában megjelent Őserő című első album folytatására 11 dal került fel. A felvételek Balassagyarmaton, Horváth Ádám dobos stúdiójában készültek, a hangmérnök, fő dalszerző és a szövegíró is Ádám volt, a végső keverést és masztert pedig Fábián ‘Fábi’ Zoltán (ex-Wellington, ex-Age Of Nemesis) követte el Vácott.”
Örökifjú album – hallgatás online felületeken
STULAROCK- Örökifjú Digi CD rendelés
STULA ROCK – Egykori szobám (a 2020-as Örökifjú albumhoz)
Horváth Ádám:
„A Szervusz, idő dalt egy nehéz számnak tartom. Igaz, ott van benne a dallamos refrén, a héthúros gitárral a túrás, a zongorás kiállás, a női vokálok… Hosszú is kicsit, legalábbis a többihez képest. Szövegileg nagyon személyes. Nem szoktam már ilyen személyes jellegű dolgokat boncolgatni, mert a belső világom nem mindig találkozik a közízléssel! (nevet) A folyton múló és mindent átformáló időről számtalan dal született már, de próbáltam nem az elcsépelt közhelyeket pufogtatni. Remélem, sikerült! Még nem játszottuk koncerten, és ahogy a helyzet kinéz, egy darabig nem is fogjuk… De amikor itthon a klip miatt újra végigdoboltam párszor, akkor jöttem rá, hogy ez húzni fog a bulikon!”
Horváth Ádám mellett három dalhoz a zenésztársak is írtak zenei alapokat, az Érjünk el! zeneszerzője Vigyinszki Máté gitáros. Az Örökifjú lemez stílusilag a debütáló albumhoz hasonló modern hard rock anyag, néhol héthúros gitárral, sok vokállal, nagyívű énekdallamokkal. Az első előzetes dalt tavaly februárban mutatták be, a Velősy Flóra énekesnővel készült Felfelé sodor a szél egy koncertvideót kapott, a klipes Érjünk el! pedig tavaly decemberben jelent meg. Legutóbb pedig március 8-án, nőnap alkalmából jelent meg A szép nő szöveges videóval kísérve.
Ádám: „Az Örökifjú nem konceptalbum, de majdnem minden dalt körüllengi az idő múlásának témaköre, még ha érintőlegesen is. Lévén nyáron Stula is 40 éves lesz, és én is betöltöttem nemrég a negyedik X-et. Persze ez csak egy évszám, még fiatalnak érezzük magunkat, de már remélhetőleg bölcsebbek is lettünk.
Amikor a Szervusz, idő elkészült, Stula azt mondta, hogy ez a legjobb dal a lemezen, és szerinte ebből lesz a ‘nagy sláger’! (nevet) Hiszek a csávónak, mert az első lemeznél a Ha látnád magad című dalra mondta ugyanezt, már a felvétel idején, én meg csak hümmögtem, hogy aha, lehet… Szerettem azt a dalt, jónak is tartottam, de szinte biztos voltam benne, hogy a Forgószél és pláne a Szállnék lesz a mindent vivő… Tévedtem! (nevet) A Ha látnád magad 180 ezer felett jár a Youtube-on, a Forgószél 40 ezer, a Szállnék meg 2000 körül, ergo le sem sajnálják… (nevet) Nóniusz Gabi a Visszafordíthatatlant erőltette anno, hogy arra legyen klip. Lett, az 7 ezer körül tart… (nevet) Úgyhogy Stula lett kinevezve sláger-katalizátornak!”
STULA ROCK – Szervusz, idő (otthoni klip a 2020-as Örökifjú albumhoz)
STULA ROCK – Örökifjú (a 2020-as album)
STULA ROCK – A szép nő (a 2020-as Örökifjú album előzeteseként)
STULA ROCK – Érjünk el! (a 2020-as Örökifjú album előzeteseként)
STULA ROCK feat. Velősy Flóra – Felfelé sodor a szél (a 2020-as Örökifjú album előzeteseként)
STULAROCK- Örökifjú
(04/17 – Edge/HMP)
01. Sok legyen és jó
02. Érjünk el
03. Szervusz, idő
04. Egykori szobám
05. Felfelé sodor a szél
06. Örökifjú
07. A szép nő
08. Én leszek a sofőr
09. Ezt a részét
10. Dr. Sarlatán
11. Egy új kezdet
![nka](https://hammerworld.hu/wp-content/uploads/2022/08/nka-pku-stb-1170x293.png)