Skip to content

STRIGOI – Jön a Viscera album kísérő EP-je

A suffolki Strigoi november 3-án új hanghordozóval jelentkezik. Tavaly jelent meg a zenekar Viscera című stúdióalbuma, és a lemez felvételei során rögzített, de végül a számlistáról lemaradó szerzemények fognak most egy EP formájában napvilágot látni. A Bathed in A Black Sun című hanghordozót a Season of Mist dobja majd piacra. Az EP bejelentésével egy időben egy új klipet adott ki a Paradise Lost gitárosa, Greg Mackintosh és a Vallenfyre egykori basszusgitárosa, Chris Casket által alapított formáció, amely a címadó szerzeményhez készült.

„Örülünk, hogy megtehetjük mindezt, hiszen végső soron a Bathed in A Black Sun számunk sajnálatos módon ma még aktuálisabb, mint a megírásakor volt – mondta a klip bemutatásával kapcsolatban Chris Casket. – Emellett szerettük volna a Viscera album kísérőjeként kiadni ezt az EP-t, így végre az összes, a stúdiómunkálatok alatt felvett szám elérhetővé válik, hogy mindenki ’élvezhesse’ a tomboló düh és a rideg kétségbeesés extra darabjait.”

STRIGOI – Bathed in A Black Sun EP
(11/03 – Season of Mist)

1. Bathed in A Black Sun
2. The Grotesque
3. Beautiful Stigmata
4. A Spear of Perfect Grief
5. The Construct of Misery

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw