STORM THE STUDIO / SUPERUNKNOWNS
Bp., A38 Hajó

Ha nem lett volna a pandémia, akkor is ezt a koncertet vártam volna a legjobban ebben a rihes évben. Igaz, Esztergom helyett végül Pest s Buda között, az A38 hajón került megrendezésre, és persze, hogy érződött rajta a járvány hatása (a közönség is visszafogottabb volt, ötszázan sem voltunk, és csak lassan oldódott az az átok feszültség, amit ez a helyzet szült). De mégis, megtörtént: Fodi hazajött Japánból két koncert erejéig!

De előbb a Superunknowns koncertjét kellett megnéznünk, és kb. 666 ennél rosszabb előzenekart tudnék felsorolni, hehe. Székely Marciék Soundgarden számokat tolnak ebben a bandában, kicsit rozsdások voltak még ők is, de az iszonyat erős, alapvető „slágereket” és különlegességeket is felvonultató program így is remek bemelegítés volt (hiába nem volt Black Hole Sun).

Aztán jött a Storm The Studio oly nagyon várt koncertje. Itt ugye három korábbi The Bedlam tag muzsikál (Fodor Zoltán énekes, Újvári Péter dobos és Hankó „Judy” Zoltán gitáros), plusz Binges Zsolt basszer a Fish!-ből. A bemutatkozó album zömében nem csak egy gitár szól, így logikus volt, hogy koncerten szükség lesz egy kisegítőre, de ugyan ki számított arra, hogy az Csányi Szabi lesz a Black-Outból? Fodi pár dal után bejelentette, hogy Szabolcsot bevették ötödik tagnak. Na, szóval ez azért iszonyú jó dolog ám.

A koncerten elhangzott a teljes STS lemez (mely nálam a múlt év legjobbja volt, s azóta is így gondolom), plusz két új, az egyik lazább, a másik pörgős-ütős, valamint az a dal, amit a közönség zöme bevallva-bevallatlanul legjobban várt: a Bedlamtől az Afterpain of a Dying Life. Hát… Az van, hogy ez a koncert nem volt tökéletes. Volt feszkó fenn is, lenn is, félelmek, várakozások, elvárások. Mégis, az első pillanattól akkora, bocs, de nem tudok jobb szót, szeretet áradt oda-vissza, hogy olyat még a régi szép, koncertekben gazdag időkben is nagyon ritkán tapasztaltam. A Bedlam legendás csapat volt, és mindmáig van valami sajátos varázs abban, amit a tagok csinálnak (a manapság a Nomadot vivő Cicó bátya is ott volt ám a koncerten!), és akit ez valaha elkapott, az ugyanúgy nem tud lejönni róla, mint a Dűne fremenjei a melanzsról. És ez tette tündökletessé a koncertet.

Fodi az elején napszemüveget viselt, s amiatt, meg a sérója és oldtimer entertainereket idéző, mókás mozdulatai miatt volt valami fenyőmiklósoid a megjelenésében, ami elmúlt, midőn megszabadult a szemcsitől, s maradt helyette a széles vigyor. Judy bátya balkezes, keresztekkel jelzett bundokkal díszített, fekete gitárjával és szigorú, koncentráló arcával a Sabbath-főnök Iommi zabigyerekének tűnt, Petya derűsen és húzósan ütött, Bingesről kiderült, hogy igazi kincs, aki nemcsak, hogy eszement jól basszerkedik, de mellé végtelenül energikus és pozitív arc, aki két dal között azt ecsetelte, hogy mennyire örül, hogy ezekkel a csókákkal muzsikálhat, Csányi Szabi pedig a rá jellemző alázattal és máig elképesztő ízzel és finomsággal gitározott és vokálozott. Sőt, több dalban Székely Marci is dúsította a vokált, frankón.

Csodás este volt. Persze, hogy az év koncertje, de annál valahogy több és más is, amiatt is, hogy sokunknak ez volt az első koncertje a zárás óta, de meg a Bedlam-testvériség miatt is. Ki hitte volna három évtizede, hogy még mindig meglesz ez?!

U.N.
(fotók, szöveg)