Skip to content

STONED JESUS – Metalba váltottak

Az ukrán pszichedelikus/prog rock formáció, a Stoned Jesus új területekre tör Low című kislemezével, amely a szeptember 19-én a Season of Mistnél megjelenő Songs to Sun album újabb előfutárának tekinthető.

A dal igazi mérföldkőnek számít a zenekar pályafutásában. Szövegileg azzal a lélekőrlő frusztrációval foglalkozik, amely abból fakad, hogy az emberek próbálnak mindenkinek megfelelni. Zenei szempontból pedig ez az első Stoned Jesus-szerzemény, amelyben blastbeatek is felcsendülnek.

„A Low arról szól, amikor próbálkozunk, de végül kudarcot vallunk abban, hogy mindenkit elégedetté tegyünk – tette hozzá a szerzeményhez Igor Sydorenko, a Stoned Jesus frontembere. – Ez a frusztráció a dal közepén robban ki, és ennek köszönhetően született meg a zenekar eddigi legmetalosabb szerzeménye.”

A kislemezhez készült stúdióvideó a zenekar újjászületett kémiáját örökíti meg. Andrew Rodin basszusgitáros emelkedett, mély groove-jai és nyers háttérvokáljai hajtják előre a dalt, míg Yurii Ciel dobos blastbeatek özönével robbant szét mindent, új színt hozva a Stoned Jesus diszkográfiájába.

A Songs to Sun nem csupán egy újabb fejezet, hanem egy trilógia első darabja is, amely Igor Sydorenko ígérete szerint a zenekar életművének csúcspontját képviseli. Habár személyes küzdelmek idején íródott, a lengyel vidéken, a fényárban úszó Monochrom stúdióban vették fel, így az album az egzisztenciális sötétséget fesztiválokra illő dallamokkal ellensúlyozza.

STONED JESUS – Songs to Sun
(09/19 – Season of Mist)

1. New Dawn
2. Shadowland
3. Lost in the Rain
4. Low
5. See You on the Road
6. Quicksand

https://stonedjesus.bandcamp.com/music

STONED JESUS – Zene a bizonytalanságban