Skip to content

STAM1NA – Az egyik legfontosabb album

Múlt pénteken jelent meg a Stam1na nevű zenekar tizedik stúdióalbuma. Az X címet viselő hanghordozó producere Janne Joutsenniemi volt, a keverést és a maszterelést pedig a dán Jacob Hansen (Arch Enemy, Volbeat, Vola) végezte el.

„Amikor a járványt követően a kulturális ágazat kezdett magához térni, egyfajta rutin is visszatérni látszott – mondta az énekes/gitáros Antty Hyyrynen. – Azonban valami még mindig ott lappangott, még mindig árnyékot vetett arra, amit tettünk. Szerettem volna eloszlatni a ködöt, és egyetlen borítón összefoglalni az együttes egész életútját. Kérdéseket tettem fel magamnak az egész zenekari munka racionalitásáról és az érzéseimről, hogy ’mit is csinálunk valójában’ és ’vajon csak a múlt tükörképei vagyunk-e’. Végig akartam járni a személyes emlékpalotám lakosztályait. Ajtókat nyitottam ki, és végül csak akkor találtam meg a válaszokat, amikor a stúdióban a felvételek a tetőfokára hágtak. Ez az album nem készülhetett volna el az azt megelőző kilenc lemez nélkül. A debütálásunk mellett ez a Stam1na legfontosabb albuma.”

STAM1NA – X
(09/29 – Sakara Records)

1. Kombustio
2. Muistipalatsi
3. Vereen piirretty viiva
4. Utopia
5. Kivun kieli
6. Blivet
7. Monoliitti
8. Taivas
9. Poltergeist
10. X

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw