Skip to content

STAIND – Klip készült a Lowest In Me dalhoz

Több mint tíz év telt el a Staind legutóbbi nagylemezének megjelenése óta, de úgy tűnik, idén új hanghordozóval jelentkezik az amerikai formáció. A Confessions of the Fallen megjelenése szeptemberben várható, ám egy vadonatúj dalt, a Lowest In Me-t pár héttel ezelőtt már megismerhettünk róla. A szerzeményhez most egy videóklip is készült, DJay Brawner rendezésében.

Hogy miért éppen most jött el az ideje egy új Staind-album kiadásának, arról Mike Mushok gitáros így nyilatkozott: „Beszéltünk róla, és úgy tűnt, hogy eljött a megfelelő pillanat. Aaron (Aaron Lewis, a zenekar frontembere – a szerk.) már egy ideje a country-karrierjére koncentrál. 2019-ben újra összejöttünk, és tudtunk néhány koncertet adni, ami nagyszerű volt. Aztán beterveztünk egy komplett 2020-as esztendőt, de mint oly sok emberrel is történt, ez is valahogy elúszott. Időközben végigcsináltunk egy turnét a Kornnal. És ott jött létre a lemez anyagának a legnagyobb része. Minden nap komponáltam az albumhoz, és így össze tudtam ülni Aaronnal, hogy eljátsszak neki néhány ötletet. Valahogy így kezdődött ez az egész, ennek a lemeznek az elkészítése. Ő adott némi útmutatást arról, hogy mit akar, mit kedvel, és így haladtunk előre.”

Az Alchemy Recordings/BMG által kezelt album producere Erik Ron (Godsmack, Panic! at the Disco, Black Veil Brides) volt.

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw