Skip to content

STABBED – Body Horror a sötét énről

Sleeper címmel érkezett meg a progresszív groove metalban utazó Stabbed új videója, ami amellett, hogy bő öt percben tiszteleg olyan rendezők munkássága előtt, mint David Lynch, vagy David Cronenberg, egyben szervesen kapcsolódik a zenekar korábbi Breaking Dawn videójához is.

Az új „zenés kisfilmről” Potkovácz Márk dobos/dalszövegíró mesél, aki egyben a forgatókönyvet is írta:

“Egy korábbi interjúnk során (Mögött Blog) szóba került a Breaking Dawn klipje, és hogy mikor lesz már a végén elsütött hatásvadász „to be continued” beteljesítve. Én meg olyan vagyok, hogy ha A-t mondanak, akkor is B-t csinálok, ezért pár hónapra rá, rájöttem hogy ez nem folytatás, hanem előzménysztori lesz. Az inspiráció úgy jött, hogy bevásárlásból sétáltam hazafele a Lidlből. Otthon hívtam is Attilát telefonon, hogy írtam egy rövidfilmet a Sleeper-hez, megcsináljuk? Amire az a válasz jött, hogy az életben nem fizetjük ezt ki. Végül sorsszerűen pont a Breaking Dawn-os kapcsolatok mentették meg a szitut, mert Baki Zoli, akivel annak idején dolgoztunk, közben már egy komoly studióval (Syndicate Studio) a háta mögött készít klipeket olyan zenekaroknak, mint a The Hellfreaks vagy az Ektomorf, és azonnal el is köteleződtek a projekt mellett.

A sztori, habár nem szeretem túlmagyarázni az ilyesmit, nekem arról szól, hogy mindenkinek van egy sötét énje, aki olyan, akár egy alvó ügynök. Ha nem vállaljuk fel a traumáinkat, akkor előbb-utóbb utolér minket és elpusztít mindent amit szeretünk. A zene pedig segít ránézni és transzformálni az érzelmeinket. De ahogy a Breaking Dawn-nak, úgy ennek a videónak is vannak a magyar undergrounddal kapcsolatos jelentésrétegei. Sőt, aki igazán szemfüles, észreveheti, hogy a sztori igazából az Exit Wound folytatása. Ezzel a rövidfilmmel nem titkoltan olyan filmes hőseim előtt is szerettem volna tisztelegni, mint David Lynch, Cronenberg vagy Nicolas Winding Refn.”

Stabbed – Facebook / Spotify / Youtube

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw