Kiadó: 20 BUCK SPIN / Írta: MILÁN PÉTER / 7
Nem vitás, hogy a metal egészén belül a thrash az a műfaj, amelyben a legkevesebb valóban érdemleges dolgot lehet felmutatni, ennek legfrissebb példája a Dark Angel gigantikus felsülése az elvetélt visszatérő lemezzel. Szomorú dolog, de sokat nem lehet kezdeni vele; ha egy zenekar annak idején ezzel a műfajjal jegyezte el magát, akkor sok választása nincs: ha játszani akar, ezt kell művelnie. De jó, ha van némi önkritika, hogy van-e még lőszer a tárban. Mert ezt csak olyan színvonalon érdemes csinálni, ahogyan a Coroner tette, igaz, ők már a ’80-as években is jóval többek voltak puszta thrash-bandánál. Mindez nem jelenti azt, hogy fiatal csapatok nem próbálkozhatnának, ahogyan a lengyel Species is teszi.
A varsói trió 2018-ban alakult, 2019-ben mutatkoztak be a The Monument Of Envy EP-vel, majd három évvel később érkezett a To Find Deliverance debütalbum. 2023 végén kiadtak egy koncertlemezt, majd ez év szeptemberében elkérkezett a második album kiadásának ideje. A Changelings egy ambiciózus zenekar képét mutatja. Nem rémlik, hogy hallottam volna a két évvel ezelőtti nagylemezt, de örülök, hogy az új anyag keresztezte az utamat. Első alkalommal jobbára csak egy nagy rifferdővel szembesül az ember, amellett, hogy megállapítja: a trió igencsak komoly szinten kezeli a hangszereket. A legnagyobb figyelem természetesen a gitárt övezi, Michał Kępka parázs riffelésében benne van a nagy elődök életműve: olyan zenekarokról van szó, mint a méltó modon visszatért Coroner, a Mekong Delta, a Target, a Watchtower, kisebb mértékben a Voivod. A szikár riffelést Kępka olykor néhány dallamosabb témával oldja, de akusztikus részeket is hallunk (Voyager), vagy éppen kimunkált szólókat (Terror Unknown). Pozitívum, hogy a technikás thrashre jellemző hangulati többlettel is rendelkezik a lemez.
Őszintén szólva, egyelőre a inkább a gitárjáték nívója, s egyes kiugróbb riffek fogtak meg, mintsem a nagyon erős szerzemények, melyek egyelőre még a zenekar zsákjában pihennek. Piotr Drobina bőgős/énekes reszelős kiabálásaival az a gond, mint a thrash-frontemberek többségével: sem nagyon extrémnek, sem kiemelkedőnek nem mondanám, ugyanakkor dallamok, erős témák sincsenek. Egyszerűen eldarálja a szövegeket az illető. A basszusjátéka lényegesen érdekesebb, színvonalában hasonlóan teljesít, mint a dobos, Przemysław Hampelski. A játéktudás tehát megvan, innentől kezdve a témák csiszolására és a minél kiérleltebb kompozíciók összeállítására kell koncentrálni.
