Skip to content

SPARZANZA – Hat év után újra kreatívan

A stoner metalos svéd Sparzanza egy új kislemezt adott ki, a Bad Motherfucker ráadásul egy korhatáros videót is kapott. A zenekar legutóbb hat éve adott ki nagylemezt, az Announcing the End-et a Despotz Records gondozta.

„Éppen akkor, amikor a turnénk véget ért, a járvány lesújtott a világra – mondták a hosszú kihagyás okairól a Sparzanza tagjai. – Egyesek azt gondolnák, hogy egy kényszerszünet felpezsdíti a zenekar kreativitását, csak hát mi két évtizede dolgozunk együtt ezen a zenekaron, így szükségünk volt egy kis szünetre. Lehet, hogy a szünet egy kicsit hosszúra nyúlt, de a kreativitás nem jön csak úgy magától, és időbe telt, amíg minden tagunk vissza nem nyerte azt. Ám, amint eljött az idő, összeraktuk ezt az új, belevaló Bad Motherfucker című kislemezt!”

Sőt, a zenekar tagjai állítólag már egy új albumon is dolgoznak, amely a jövő év folyamán jelenhet meg, szintén a Despotz Recordsnál.

„Szeretnénk megköszönni a rajongóinknak a türelmet, hiszen tudjuk, milyen hosszú ideig kellett várakozniuk! Azonban szükségünk volt erre a kemény munkára ahhoz, hogy a lehető legjobb zenét nyújthassuk számukra, amit valaha is alkottunk.”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw