MMXX címmel január 17-én lát napvilágot a második albuma a Sons Of Apollo-nak, annak a prog metal csapatnak, amit az ex-Dream Theater dobos Mike Portnoy hozott össze pár éve Billy Sheehan basszusgitárossal (Mr. Big, The Winery Dogs), Ron „Bumblefoot” Thal gitárossal (ex-Guns N’ Roses), Derek Sherinian billentyűssel (ex-Dream Theater) és Jeff Scott Soto énekessel. A Desolate July című, klippel kísért harmadik előzetes dallal máris megismerkedhetsz.
A Desolate July című dal a 2017-ben közúti balesetben elhunyt Adrenaline Mob basszusgitáros. David Z emlékére született:
Jeff Scott Soto: „Ahogy meghallottam ezt a dalt, rögtön tudtam, hogy a szövegét a kedves barátunkról és kollégánkról, David Z-ről fogom megírni. David a világ egyik legmókásabb, legkedvesebb embere volt, és a Sons Of Apollo csaknem minden tagjával baráti viszonyban állt, de kétségtelen, hogy Mike és én voltunk vele a legszorosabb kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy ez a sejtelmes hangulatú hihetetlen muzsika megfelelő főhajtás lesz David emléke előtt.”
Jó hír, hogy az új album turnéjából sem maradunk ki, a Sons Of Apollo 2020. március 25-én játszik majd a Barba Negrában.
www.facebook.com/SonsOfApollo1
A budapesti koncert Facebook oldala
A Livesounds bemutatja:
SONSOFAPOLLO
MMXX World Tour
2020. március 25.
Bp., Barba Negra
Belépő:
– early bird 8500 Ft
– normál elővételben 8900 Ft
– a koncert napján 9500 Ft.
Online jegy:
Rock1Tixa
valamint a Ticketportal és az Eventim rendszerében
Az első Sons Of Apollo album 2017 őszén jelent meg Psychotic Symphony címmel, a legutóbbi kiadványuk pedig egy különleges élő felvétel volt, a tavalyi nyár végén kiadott Live With The Plovdiv Psychotic Symphony.
Mike Portnoy az új albumról:
„A stílust tekintve az első lemez nyomvonalán haladtunk tovább, de úgy érezzük, hogy annál is erősebb lett. Szimplán azért, mert már jobban ismerjük egymást. A Psychotic Symphony lemez előtt ez az öt ember sosem dolgozott együtt, így aztán adott volt, hogy kísérletezni fogunk. Most már nem csupán ezen kísérletek, hanem a turnézások tapasztalataira is támaszkodhattunk. Egyértelmű, hogy jóval komolyabb lett köztünk a kölcsönhatás.”
Derek Sherinian: „A turnén 83 koncertet adtunk és így egy erősebb kötelék alakult ki köztünk, ez pedig megmutatkozik az új zenékben is.
A dalszerzés folyamata az év elején startolt, amikor Portnoy, Sheridian és Ron „Bumblefoot” Thal gitáros összeült témákat írni, kipróbálni.
Portnoy: „Nálam jöttünk össze, a pennsylvaniai stúdióban és nagyjából három hét alatt meg is születtek az új zenék. Minden nagyon simán ment. Az első lemeznél bizonyosan fura lehetett Bumblefoot számára, hogy Derekkel és velem írjon zenéket, hiszen egyáltalán nem ismert minket. Mostanra ez megváltozott és ez nagyban segítette a dolgainkat.”
„Az album címe onnan jött, hogy a lemez 2020 januárjának közepén jön majd ki, azaz egyike lesz az új évtized első lemezeinek. Emiatt jutott eszembe, hogy a 2020 címet adjuk a lemeznek, de latin számokkal: MMXX
A borítót ezúttal is Thomas Ewerhard készítette, de amíg az első lemeznek egyfajta mitológiai érzete volt, most egy futurisztikusabb jelleget akartunk adni az anyagnak, egyfajta 21. századi érzetet.”
SONS OF APOLLO – Desolate July (a 2020-as MMXX albumhoz)
SONS OF APOLLO – Fall To Ascend (a 2020-as MMXX albumhoz)
SONS OF APOLLO – Goodbye Divinity (a 2020-as MMXX albumhoz)
SONS OF APOLLO – Beharangozó a 2020-as MMXXalbumhoz
SONS OF APOLLO – MMXX
(01/17 – InsideOut)
01. Goodbye Divinity (7:16)
02. Wither To Black (4:48)
03. Asphyxiation (5:09)
04. Desolate July (6:11)
05. King Of Delusion (8:49)
06. Fall To Ascend (5:07)
07. Resurrection Day (5:51)
08. New World Today (16:38)
SONSOFAPOLLO- MMXX Europe 2020
2020. március
2. – Drammen, Norway; Union Scene
3. – Gothenburg, Sweden; Traedgarn
5. – Kiev, Ukraine; N.A.U Theatre
7. – Moscow, Russia; RED
8. – St Petersburg, Russia; Aurora
10. – Pratteln, Switzerland; Z7
11. – Milan, Italy; Live Club
13. – Bilbao, Spain; Santana 27
14. – Barcelona, Spain; Razzmatazz 2
15. – Madrid, Spain; La Riviera
19. – London, U.K.; Islington Assembly Hall
20. – Eindhoven, Netherlands; Prognosis Festival
22. – Show Brno, Czech Republic; Sono
24. – Kosice, Slovakia; Colosseum
25. – Budapest, Hungary; Barba Negra