Skip to content

SONIC BEAR PUNCH – Őrült klippel az első dal az új hazai bandától: Wonderland

Wonderland címmel megérkezett a Sonic Bear Punch zenekar korábban beharangozott bemutatkozó dala – videóklippel együtt.

Az új hazai formációban Nagy „Lui” Lajos gitáros és Horváth „Pityesz” István (ex-Neck Sprain, ex-FreshFabrik) fogott össze, melléjük pedig Virág „Ales” Zoltán basszusgitáros (ex-Necropsia, ex-Mangod) és Rozgonyi Tamás Márk dobos (MWS) sorakozott fel.


Nagy „Lui” Lajos:
Évek óta terveztem már egy olyan zenekar összehozatalát, amelyre azt mondhatom, hogy ez az én zenei világom. Van egy körülbelüli irány, ez nagyjából a stoner rock/metal, de semmilyen komolyabb szabályt vagy stílust nem akarok követni, inkább csak játszani azt, ami szívből jön, mindenfajta megfelelési kényszer nélkül, és olyan emberekkel, akik hasonlóan éreznek az efféle muzsika iránt. Úgy gondolom, hogy ehhez a zenei utazáshoz sikerült a legjobb társakat megtalálni Pityesz, Ales és Tomi személyében.





www.facebook.com/sonicbearpunchofficial
Horváth „Pityesz” István:Nem leszünk, nem vagyunk egy szokványos zenekar és ezt már akkor tudtam, amikor az év elején Lui megkeresett a dalaival, és azzal, hogy rám gondol énekesként. Az akkor megmutatott dalok azonnal megfogtak, magukkal ragadtak. Legfőképpen a zene hangulatainak elegye, a témaválasztás változatossága, a hangulatok váltakozásai, a harmóniák és a katarzisok felépítései egy-egy dalon belül. Szinte gyermeki rajongás lett azonnal a Sonic Bear Punch ‘ügy’, és ez bennem van azóta is. Mindezt erősítette a dalok megéneklése, valamint az elmúlt hónapokban csatlakozott zenésztársaink személye, zenei tudása és attitűdje.

A bemutatkozó dalunk a Wonderland, a maga sodró lendületèvel abszolút a nyár hangulatához van időzítve, de a dalaink többsége mutatja majd meg azt az igazi oldalát a zenekarnak, amely engem igazán megfogott. Nem mi találjuk fel a spanyolviaszt, nem vagyunk egy, még sosem hallott zenét játszó zenekar, de van valami megfoghatatlan és különleges abban, amit mi így négyen csinálunk, és úgy hívunk, hogy Sonic Bear Punch.


A debütáló Wonderland dal videoklipjét Lébény városában a Kozári Utazó Vidámpark közreműködésével forgattuk le. Ötödik szereplőként feltűnik a klipben ‘sztárvendégünk’, Takács ‘Jozzy’ József is, akit több zenei formációból is ismerhettek.”










Csatlakozzatok a zenekarunk facebook oldalához, ahol betekintést nyerhettek
a forgatás hangulatába egy werk-fotógaléria segítségével!


Fotógaléria







KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw