SOILWORK
AWhisp Of The Atlantic EP
(NUCLEAR BLAST)
Asvéd Soilwork bő két évtizede járja a saját útját: a már a kezdetekkor karakteres melodikus death metaltól mára egészen egyedi hangvételig jutottak, és minden jel arra utal, hogy még tovább tudják fejleszteni ambíciózus stílusukat. Erre újabb bizonyíték ez a különleges módon megszületett EP.
E rendíthetetlen alkotókészségnek köszönhetően, mely a 2013-as dupla lemezzel új szintet lépett, az utóbbi években a korábbiaknál is jobban megkedveltem Björn „Speed” Strid énekest és zenekarát, olyannyira, hogy magabiztosan top 10 metal banda evör számomra.
Az utóbbi esztendőben dalonként csepegtették a srácok legújabb dalcsokrukat: néhány havonta megjelent 1-1 dal a digitális platformokon. Az első három egy daltrilógia, a Feverish Trinity darabjai, a negyedik egy külön tétel, míg az ötödikről az ötszámos kiadványon hullt le a lepel december elején.
Kis csavar, hogy a korábban be nem mutatott, monumentális, 16 és fél (!) perces címadóval nyit az anyag, ezután az első megjelenés sorrendjében sorakoznak a 4-5 perces tételek. Ez utóbbiak dalszerzés, hangulat, hangzás tekintetében egyenes folytatásai a tavalyi Verkligheten albumnak.
AFeverish feelinges retro szintivel nyit, majd vad döngölésben teljesedik ki. ADesperado a legegyszerűbb, szintén lendületes nóta. ADeath Diviner a dallamok és a refrén részéről is a legsikerültebb a trióból. AThe Nothingness And The Devil egyszerű, de nagyszerű riffel kezd, ritmusában nem hoz meglepetést, Speed végighörgi az első 4 percet, majd meglepő módon, másfél percnyi kellemes effektű, amolyan Pink Floyd-izű gitártéma zárja a dalt – és az anyagot.
Alényeg azonban a címadó. Kétségkívül a Soilwork eddigi legnagyobb szabású szerzeménye, mind a terjedelmet, mind a tartalmat nézve. Afő dalszerző a csapattal 2012 óta zenélő David Anderson gitáros, aki egyébiránt Björn fő „tettestársa” az AOR/hard rock újragondolásában vezető The Night Flight Orchestrában, és a vezérhez hasonlóan igen tág a zenei ízlése. Ahozzám hasonló delikvensek szerencséjére David nem retten meg a progresszív, fúziós megoldásoktól sem, így nem volt rest tiszta zongoratémákat, fúvósokat is beleírni ebbe a lenyűgöző darabba.
Hosszasan lehetne sorolni a nóta érdekes részeit, és bizonyosan még többszöri hallgatás után is fel fog fedni magából újabb dolgokat, ezért csak néhány fontosabb mozzanatot említek. Amár ecsetelt, rendhagyó hangszerelés mellett a „legszembetűnőbb” Speed hangja: tiszta és extrém tónusaiban egyaránt kísérletező, korábban sosem hallott dallamok törnek ki a torkából – nem túlzás azt állítani, hogy a 2000-es években összesen nem mutatott ennyi újat, mint ezen a felvételen.
SOILWORK – A Whisp Of The Atlantic
Zenei izgalmasság szempontjából hirtelen egyetlen szerzemény jut eszembe az idei termésből, amely vetekedhet ezzel a kompozícióval, mégpedig a Voivod The End Of Dormancy-jének jazzes verziója. Aki esetleg ezek után úgy gondolja, a Soilwork elvesztette a fonalat, ajánlom figyelmébe e tétel 14. percét: ami blastbeat ott hallható az ifjú Bastian Thusgaard dobostól, az alighanem mindenkiben rendet tesz.
ADeath Resonance és az Underworld kiadványokat alkotó extra dalokhoz hasonló színvonalú a négy rövidebb dal, a címadó pedig tényleg magával ragadó, lehengerlő; számomra óriási örömet okoz ez a határfeszegetés és extrém metal viszonylatban progresszív megközelítés. Előbbiek masszív nyolcast, utóbbi vaskos tízest érdemel, így összességében a lehető legizmosabb kilences illeti meg az AWhisp Of The Atlantic EP-t.
Gáti Viktor 9
