Skip to content

SLOWMESH – Új videoklip született: Together Alone

A decemberi-januári HammerWorld magazin egyik extra CD-mellékleteként is beszerezhet(t)ed a Slowmesh zenekar Isolate című második albumát, most pedig megismerkedhetsz a lemezhez forgatott második klippel. .

Az Isolate az első album által lefektetett zenei alapokon halad tovább. A fő csapásvonal továbbra is a stoner-alapú dögös rockzene. A zenei palettát ezúttal azonban olyan dalok is színesítik, amelyek a dark-country, a punk rock, a grunge világát idézik és helyenként sötétebb hangulat is felfedezhető a lemezen.





www.facebook.com/slowmesh




SLOWMESH – Together Alone (a 2020-as Isolate albumhoz)














Szabó Dávid énekes az Isolate dalról:

A lemezen több olyan dal is van, aminek aktualitása kissé megváltozott azóta, hogy megírtuk. Az Isolate című dalunkat például az a jelenség ihlette, hogy az utca embere a fülét bedugva, egy elektronikai kütyü képernyőjét bámulva igyekszik minél hamarabb eljutni A-ból B-be, elszigeteli magát a külvilágtól és nem is igazán érdekli a valódi világunk. Az év elején kaptunk a nyakunkba egy világjárványt, és azóta az izoláció nem hogy probléma, hanem inkább egy megoldás lehet a felmerülő bajra.



SLOWMESH – Isolate (a 2020-as Isolate albumhoz)









Az Isolate lemezen több vendégművész is közreműködik. Farkas Sarolta (Buttercup) a Ladyguest című dalban énekel, Kálló Péter (ex-Slowmesh, jelenleg Ákos, Rúzsa Magdi) a Liquid Love-ban gitározik, valamint több dalban is szerepel Tari Szabolcs (Miserium), aki az egész album zenei produceri munkálatait is ellátta. Ő billentyűzik az Out Of Reach-ben, de neki köszönhető a Sunflower dal végén a lemezt lezáró, remekbe szabott klasszikus gitár outro is.



Süle Tamás gitáros-dalszerző:

2020 alaposan megleckéztetett minket. Szinte az összes fellépésünk elmaradt – köztük egy orosz és egy japán fesztivál – de mivel a lemezanyag már az év elején összeállt, és amúgy is tervben volt a stúdiózás, minden felszabaduló időnket és energiánkat a felvételekbe fektettük. Az első lemez ösztönösségéhez képest ezúttal egy kifejezetten érett, érlelt anyag állt össze.







SLOWMESH – Isolate
(12/15 – Nail/HMP)

01. Add To Cart (0:57)
02. Sold Out (2:33)
03. Isolate (3:42)
04. Little Rock Nine (3:25)
05. Ladyguest (3:54)
06. Out Of Reach (2:56)
07. Liquid Love (2020 edition) (3:32)
08. Just A Guy (3:47)
09. Up To You (2:52)
10. Together Alone (3:46)
11. Sunflower (6:16)

nka
KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw