Skip to content

SKORE – Lemezelőzetes dal a szegedi prog csapattól: Immunizer

Immunizer címmel már meghallgatható az első előzetes dal a progos szegedi Skore második nagylemezéről. A 2017-es Missing Chapter debüt utódja szeptember 15-én jelenik meg, a címe Modernland lesz.

Új nagylemezünk, a Modernland kapcsán igyekeztünk olyan témákat megjeleníteni a modernitásra vonatkozóan, amelyek minden embert érintenek valamilyen módon, mindezt a koncepcióalbum adta lehetőségekkel, sok különféle zenei megoldással. Az Immunizer fókusza az elérvénytelenedett létezés, a közléshiány és a kényelem emberre gyakorolt hatása. A jelentésüktől megfosztott, árcímkézett fogalmak, valamint az egyedi és higgadt véleményektől mentes mindennapok kirakatvilága. A dalszövegvideót Rivasz Gergő csinálta, akit nem mi fogunk bemutatni. Kiváló munkát végez, és ha elakadunk az ötletelésben, mindig kitalál valami igazán királyat.





www.facebook.com/skoreband



Brindza Tamás énekes a mögöttblognak:


A Motherland ősszel érkezik és konceptalbum lesz, akárcsak elődje, a kohéziós erő ezúttal a modernitás minden embert érintő aspektusa. Mi inspirált benneteket arra, hogy épp ezt a tematikát bontsátok ki a következő hangzón?


Az volt a fejemben, hogy ha valamiről, akkor erről érdemes írni. Rengeteg az életidegen jelenség a világunkban, ezeket igyekeztünk megfigyelni. Próbáltuk értelmezni őket, elmerülni bennük, akár külső segítség révén, és az egészet valahogy tolmácsolni.


A friss Immunizer, tematikáját tekintve, azt hiszem, arra is jól reflektál, mennyire megváltoztak a zenehallgatási szokások, és az internet adta könnyebb megosztási lehetőségek által mennyire elkényelmesedett a zenehallgató is, hisz a nálunk fiatalabb generációk már nem ülnek neki egy teljes albumnak, abszolút a zenemegosztókra bízzák magukat. A két perc hírnév kirakatában a koncepcióalbum már szinte lázadásnak számít, nem?


Ahogy engem is, szerintem bárkit könnyen beszippanthat ez a konceptalbum dolog. Ha szereted a filmeket, történeteket, miért ne élvezhetnél egy negyvenöt perces, zenével elmesélt sztorit? Ezeknek nem az a lényege, hogy bólogass rá, vagy hogy negyedjére is visszaöklendezd a refrént, ami már harmadjára is az idegeidre ment. Manapság a könnyen fogyaszthatóság az elvárás, az azonnali eredmény, visszacsatolás. Gyakran nincs is más hajtóerő. A progresszív rockzene híres mestere, Steven Wilson egyik interjújában arról is mesélt, hogy egyre több zenekedvelő fiatal lázad, és vásárol CD-t, bakelitet.


Neked mit üzen az Immunizer?


Elsősorban önmagam helyreigazítása, és bátorítása abban, hogy ne engedjek a kirakatvilágnak, legyen erőm megkérdőjelezni azt. Mindenről lemaradunk, ha elsüppedünk a kényelmünkben, és immunissá tesszük magunkat. Súrlódjunk és horzsolódjunk, nyeljünk egy kanál homokot!


SKORE – Immunizer (szöveges videó a 2021-es Modernland album előzeteseként)










nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw