Skip to content

SHOCK WITHDRAWAL – Klipforgatás a „150 fokos” hőségben

A Shock Withdrawal nevezetű death metal trió egy új kislemezt mutatott be Oblivion Seeker címmel, amely a március 15-én érkező The Dismal Advance albumról származik.

„Ezt a videót kis költségvetésből, barkács stílusban forgattuk – mondta a számhoz készült klipről a gitáros Nick Emde. – Az egyetlen helyszín, amit le tudtunk kötni a forgatáshoz, Texasban volt, az év legmelegebb hónapjában, egy fémépületben, ahol nem volt légkondi. Tényleg úgy éreztük, mintha 150 fok lenne odabent, ráadásul a felvételek során be kellett csuknunk a nagy fémajtót, amin valószínűleg egy steaket is meg lehetett volna sütni! Azt hiszem, ez egy meglehetősen metalos dolog lett volna.”

„Az album megírása egyértelműen kihívást jelentett, mivel mindannyian szét vagyunk szóródva az ország különböző részein, ám hihetetlenül elégedett vagyok a végeredménnyel – tette hozzá a The Dismal Advance lemezzel kapcsolatban az énekes Mitchell Luna. – A death metal, a grind és a hardcore keveréke, egy hatalmas előrelépés a 2022-ben megjelent EP-hez képest. A barkácsolás útját választottuk, és néhány jó barátunk segítségével magunk vettük fel az albumot, majd átadtuk Arthur Rizknek, hogy varázsoljon a keverés/masztering részlegen. Ez egy 21 perces lemez. Semmi kib…ott töltelék. Sötét és fájdalmas, mégis a valóság alapjain nyugszik. Köszönjük mindenkinek, aki meghallgatja! Blastbeats forever!”

SHOCK WITHDRAWAL – The Dismal Advance
(03/15 – Brutal Panda Records)

1. Constant Fear of Annihilation
2. Sullen
3. Autonomian
4. Built to Suffer
5. The Dismal Advance
6. Oblivion Seeker
7. Unfit For This World
8. Resentment
9. Nightmare Conduit
10. The Luxury of Accepting Failure
11. Pain Absorption Threshold
12. Misery Calibration
13. No Closure

https://shockwithdrawal.bandcamp.com/album/the-dismal-advance

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw