Skip to content

SHINING – Megmutatják a legsötétebb formájukat

A több éve Finnországban élő Niklas Kvarforth vezette Shining szeptember 15-én adja ki a tizenegyedik stúdióalbumát, Shining címmel.

„Ez lesz a tizenegyedik lemezünk, ami címeként a banda nevét fogja viselni, és áthatja az a fajta azonnal felismerhető Shining-hangzás, amelyet az elmúlt három évtized folyamán fejlesztettünk ki. Ez már a zenekar védjegyévé vált” – olvashatjuk az együttes közleményében.

A Napalm Records által gondozott nagylemezen a következő hat tétel fog felsorakozni:

Avsändare okänd, Snart är dom alla borta, Allt för döden, Fidelis ad Mortem, Åttahundratjugo, Den permanenta sömnen kallar.

Érkezett egy újabb előzetes a lemezhez, a szöveges videóval kísért Avsändare okänd szerzeménynek köszönhetően.

„Második kislemezünk, az Avsändare okänd leginkább úgy írható le, hogy így hangzana a Halmstad vagy a Varg Utan Flock, ha a jelenlegi felállásunkkal vennénk fel – mondta Niklas a kompozícióról. – Ez az új albumunk nyitódala, és ez a klasszikus Shining a legsötétebb formájában. Ingo Spörlnek sikerült megvalósítania azt, amiről sosem gondoltam volna, hogy lehetséges: szöveges videót készített a Shining számára anélkül, hogy a zenekar bármelyik tagja közvetlenül részt vett volna a munkálatokban. Az Avsändare okänd vizualizációja hátborzongatóan hasonlít ahhoz, ahogyan én magam csináltam volna – ha rendelkeznék Ingo képességeivel. Élvezzétek a kísérteties második kislemezt a hamarosan megjelenő tizenegyedik albumunkról!”

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw