A Shadows Fall visszatért! Az In the Grey 2012 óta az első új kiadványa a zenekarnak.
A formáció több évnyi kihagyást követően 2021-ben állt újra össze, és – Chris „Zeuss” Harris (Hatebreed, Rob Zombie) producerrel – bő egy évvel ezelőtt kezdett el dolgozni nyolcadik stúdióalbumán. Az In the Grey című új dal, amelyet az MNRK Heavy Records adott ki, alighanem az első ízelítőként szolgál a hanghordozóról. A szerzeményhez klip is készült, Chris Klumpp (Like Moths To Flames, August Burns Red) rendezésében.
De nem csak a zenék kiadása terén tért vissza az együttes, hanem a The War Within 20 éves jubileumi koncertjét is betervezte, egy újabb utazást téve az emlékek útján. A bulin fellép még az Unearth (a The Oncoming Storm albumot előadva), az E-Town Concrete, Jasta, a Within The Ruins és a Brick By Brick is.
„Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy több mint egy évtized elteltével az In the Grey című kislemezzel új zenét mutathatunk be. Emellett büszkén jelentjük be együttműködésünket az MNRK Music Grouppal!” – mondta Brian Fair énekes. – Amikor a Shadows Fall-lal először tértünk vissza a próbaterembe, hogy felkészüljünk a reunion koncertjeinkre, még nem tudtuk, hogy mindez új zenékhez fog vezetni. Ám a közös jammelés izgalma és az összes riff, ami ott lebegett Jon (Jon Donais gitáros – a szerk.) fejében, szinte azonnal ebbe az irányba terelt bennünket. Az ötletek elkezdtek áramlani, az energia egyre csak gyűlt, és a káoszból új dalok kezdtek kialakulni.”
„Az In the Grey egy teljes gázzal előadott thrash nóta, amely tartalmazza a Shadows Fall hangzásának alapját képező összes elemet, de új összetevőket és megoldásokat is felvonultat, amelyek a közelmúltban alakultak ki, miközben mindannyian más és más zenei utakat fedeztünk fel – folytatta Brian. – Szövegileg megpróbáltam szavakba önteni és leírni a depresszióval járó teher és nyomasztó erő fizikai megnyilvánulásait; azt az érzést, ahogy a gravitáció súlya omlik ránk, vagy azt, hogy csapdába esünk a saját elménk sötét vizében, és megpróbálunk felemelkedni a felszínre, hogy levegőt vegyünk. Ez egy nyomasztó és magányos állapot lehet, de mindig van fény az alagút végén, és mindig tovább kell törekednünk egy fényesebb napra és a szürkeségből való menekülésre.”
A Shadows Fall jelenleg a klasszikus felállásban, Brian Fair énekessel, Jon Donais és Matt Bachand gitárosokkal, Paul Romanko basszusgitárossal és Jason Bittner dobossal áll fel, és az új album is az MNRK Heavy Records gondozásában fog megjelenni.
„Szeretnénk őszintén megköszönni mindenkinek azt az évtizedes támogatást, amit a Shadows Fallnak nyújtottatok, és nem is lehetnénk boldogabbak, hogy ismét visszatérhetünk és újra zúzhatunk. Hangosítsátok fel az In the Grey dalt, emeljétek a szarvakat az ég felé, és rázzátok a fejeteket, amilyen erősen csak tudjátok! Maradjatok velünk, mert hamarosan még több zenével és hírekkel jelentkezünk…!”