A Sgáile egy Tony Dunn nevű skót zenész projektje, akit a két albumot kiadott Cnoc An Tursa zenekarból ismerhetnek a jelenkori underground kedvelői. Dunn 2018 óta zenél Sgàile név alatt, s 2021-ben mutatkozott be az Ideals & Morality debütalbummal. A Metal Archives a „progresszív/posztmetal” titulust aggatta a Sgàile nyakába, ami nem is áll távol a valóságtól, hozzátéve, hogy az epikus black metalnak is van köze a skót formáció hangzásképéhez.
Traverse The Bealach a kettes album címe, ami kimondottan nagylélegzetű mű, s első hallásra nem is nagyon lehet átfogni. Tény, hogy a 63 perces album meghallgatásához kell néhány leforgatás, de mivel a zene bővelkedik dallamokban, ugyanakkor mentes a zenei extrémitásoktól, értem ezalatt a „durvaságokat”, viszonylag könnyen meg lehet vele barátkozni. Ezt nagyban megkönnyíti, hogy Tony Dunn végig dallamosan énekel, s szárnyaló hangja, sokszor szinte éteri formulái már-már ünnepélyes miliőt kölcsönöznek a zenének. Van egy álmodozó hangulata a zenének, belengi a művet a múlt, az emlékek, a természetközelség megélése, de lehangolónak nem nevezném. Inkább felszabadultnak, eloldottnak; olyan érzetet kelt, amikor az ember mentes a gondoktól, lerázta magáról a mindennapi élet, a sansárai lét körforgásának megannyi nyűgét, idegesítő, felőrlő aspektusát. Felismervén, hogy sok minden, ami miatt az ember gyötri magát, nem érdemes a legcsekélyebb figyelemre sem.
Egészen távolról szemlélve, az epikus black metal felől közelíthetett a Sgàile, azonban a régi progresszív csapatok éppúgy hathattak Dunn kreatív énjére, mint a posztrock, vagy a brit népzene. Legalábbis ezen hatásokból tűnik összeállni a Traverse The Bealach monumentális anyaga. A dallamok állandó jelenléte, valamint a csavaros zene, a sok téma a befogadhatóság ellenére kissé „megülheti” a hallgatót a bő egy óra végére, de érdemes vissza-visszatérni az albumhoz. Minőségi teljesítmény.
